Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.06.24.

Kikötözte szeretőjét, majd több mint ötvenszer mártotta belé a kést a nő Gödöllőn

A házas asszony nem akarta leleplezni gyermekei édesapját. Ráadásul féltékeny lett szeretője új párjára.

A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy nő ellen, aki volt szeretőjét kikötözte és egy késsel több mint ötvenszer megszúrta, megvágta Gödöllőn; a férfi belehalt a sérüléseibe.

A főügyészség közleményében azt írta, hogy az egyébként férjezett nő és a szeretője között korábban szerelmi viszony volt. A nő házasságában született gyermekei apja is ez a férfi volt.

A késelés elkövetésével gyanúsítható nőt a rendőrök őrizetbe vették
Fotó: Pixabay

A férfi 2020 elején úgy döntött, hogy nem akarja folytatni a viszonyt, azonban el akarta ismertetni az apaságát a tőle származó gyermekek esetében. Majd egy másik nővel kezdett szerelmi kapcsolatot kialakítani, ami miatt volt párja féltékennyé vált.

2020. április 1-jén a férfi gödöllői otthonában összevesztek, majd a nő egy késsel a ház folyosóján megsebesítette. Ezután a hálószobában lévő ágyhoz kötözte és a felsőtestén legalább ötvenszer megszúrta, illetve megvágta.

A férfi az elszenvedett sérülések következtében meghalt.

Ezt követően a nő részben feltakarította a helyszínt és ruházatát is lecserélte, majd elhagyta a házat, de még aznap este telefonon bejelentette tettét a segélyhívó számon.

A Pest Megyei Főügyészség a nő ellen különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat – áll a közleményben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Friss képek az orosz-ukrán háborúról

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

magyarnemzet.hu

Embervadászat Kárpátalján: dühös hozzátartozók támadták meg a toborzóközpontot

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért

INSIDER

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

INSIDER

Gyász: meghalt Simon István