Létrehozva: 2021.06.07.

Tragédia: nem adta meg az elsőbbséget, meghalt egy 5 éves kisgyerek Vas megyében

A mentőknek a helyszínen sikerült újraéleszteniük a kislányt, aki azonban olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházban meghalt. Az ügyben nem jogerős ítélet született.

Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt 1 év 10 hónap fogházbüntetésre ítélte a Szombathelyi Járásbíróság a férfit, aki egy traktort vezetve tavaly nyáron nem adta meg az elsőbbséget egy kocsinak, emiatt összeütköztek, és egy ötéves gyermek meghalt – közölte a Szombathelyi Törvényszék a bírósági honlapon.

Fotó: Pixabay

A baleset tavaly július 24-én este történt két Vas megyei út kereszteződésében. Az autóban, amelyet egy nő vezetett a hátsó ülésen biztonsági gyermekülésekbe bekötve két kisgyermek utazott. Az ütközés következtében az egyik kisgyermeket a traktor villája az üléssel együtt kirepítette az autóból. Az ötéves kislány az üléssel együtt az oldalára borult vontató alá szorult. A mentőknek a helyszínen sikerült újraéleszteniük a kislányt, aki azonban olyan súlyosan megsérült, hogy másnap a kórházban meghalt. A balesetben a kocsi vétlen sofőrje is súlyosan megsérült.

A bíróság ítéletében kimondta, hogy a baleset azért következett be, mert a traktor sofőrje több KRESZ-szabályt megszegett: a jelzőtábla ellenére nem adta meg az elsőbbséget a másik járműnek és a megengedettnél nagyobb sebességgel haladt. Az ütközés elkerülésére az autó vezetőjének esélye sem volt; mindössze 4,9 méter távolságra volt, amikor a traktoros a védett útra hajtott.

A vádlott és védője az ítélet ellen fellebbezést jelentett be, ezért a döntés nem jogerős – írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára