Létrehozva: 2021.07.13.

Őrület a Balatonnál: nem hiszed el, mennyibe kerül a lángos

A tavalyi évhez képest mindenképpen emelkedtek az árak, de egy sajtos-tejfölös lángost már nem biztos, hogy megéri megvenni a strandon.

Szerző ripost

Nem csak a fagylaltot, de a lángost sem feltétlenül éri meg megvásárolni a Balatonon. A büfések árai tavalyhoz képest drágultak, a zaol.hu körképéből pedig kiderült, hogy ezer forint alatt alig kapható valahol lángos.

Durván elszálltak a lángos árak
Fotó: Ripost archív

A legszembetűnőbb változás az étolaj árában tapasztalható, közel 40 százalékkal drágult.

„Tavaly 800 forintba került egy sajtos-tejfölös lángos, az idén az ezer forintot közelíti. Ugyanez a helyzet a népszerű hekktörzs esetében is, melynek tíz dekagrammja 50 forinttal kerül többe az előző évhez képest. A visszajáró vendégeink nem reklamáltak, hiszen még mindig olcsóbbak vagyunk, mint például egy siófoki étterem” – mondta el zaol.hu-nak az egyik tulajdonos.

Egy üres lángosért a legtöbb helyen minimum 700 forintot kérnek el, de nem ritka a drágább ár sem.

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Völgyi Zsuzsi férjhez ment a fiatal szerelméhez?

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak