Létrehozva: 2021.07.02.

Drámai jelenet Budapesten: egy 7. emeleti teraszról lógott a 22 éves fiú

Majdnem tragédia lett a vége...

Közlekedési szabálysértés miatt akartak igazoltatni egy sofőrt a Készenléti Rendőrség munkatársai Budapesten, a Váci úton, azonban a sofőr menekülni kezdett. A száguldó autós hol a forgalommal szemben, hol a járdára felhajtva – betonpadkán áthajtva -, hol pedig egy parkon keresztül haladt, hirtelen sávváltásra, fékezésre kényszerítve a szabályosan közlekedőket. A menekülésnek az vetett véget, hogy az autó két első kereke defektet kapott.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay) A 22 éves M. Tamás ekkor utasait hátrahagyva egy társasház felé futott, ahol felmászott a tetőre, majd onnan lejutott a 8. emeletre. Az öngyilkossággal fenyegetőző férfit a rendőrök folyamatos, higgadt kommunikációval próbálták rábírni az együttműködésre, de ő közben lejjebb mászott, és egy 7. emeleti lakás teraszának korlátjába kapaszkodott kívülről. Rábeszélésre végül bemászott a teraszra, ahol a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a KR járőrei elfogták.

A sofőrről kiderült, hogy alkoholt fogyasztott, és kábítószer fogyasztás gyanúja is felmerült. Mintavétel, illetve orvosi ellátás céljából a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

 

origo.hu

Oroszország óriási csapást mért az ukrán infrastruktúrára, Ukrajna több fontos helyről is kivonul

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

hirtv.hu

Láncreakció – Célkeresztben az atomerőművek + videó

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Gulyás Gergely ezt soha nem tudta volna elképzelni Magyar Péterről

INSIDER

A Kúria is megerősítette: jogellenesen építkezett Tordai Bence

INSIDER

Bejelentették az új, lecsökkentett üzemanyagárakat - mától érvényes

INSIDER

Jön a hidegfront: megbolondul az időjárás, ugrálni fog a hőmérő higanyszála