Létrehozva: 2021.07.07.

„El sem tudtam búcsúzni tőle„ – fia karjaiban halt meg a meggyilkolt édesapa, János

Életfogytiglani büntetést kapott H. Miklós, az a nyíregyházi vadász, aki bosszúból gyilkolta meg gyerekkori barátját és annak apját. Miklós szeretője végigzokogta az ítélethirdetést, később pedig a gyászoló csa­ládnak is nekiesett.

Legkorábban 25 év múlva szabadulhat a fegyházból H. Miklós, az a nyíregyházi vadász, aki két éve brutálisan lemészárolta gyerekkori barátját, és egyben a város egyik kedvelt panziósát, Nemes Jánost, és édesapját, idősebb Jánost. Miklós ugyanis annak ellenére, hogy ő maga nyíltan szeretőt tartott, nem tudta elfogadni, hogy felesége, Marianna megcsalta, méghozzá állítása szerint ifjabb Jánossal, így a férfi teljesen kivetkőzött magából, egyik nap megtöltötte a fegyverét, elbúcsúzott szeretteitől, majd egyenesen Jánosékhoz hajtott, ahol először a csukott ajtón keresztül ifjabbik Jánost, majd a fia segítségére siető édesapját is hidegvérrel hátba lőtte a nyílt utcán. A vadász felesége, aki miatt az egész ügy kirobbant, el sem jött a tárgyalásra.

Fotó: Bors

A férfi látszólag nyugodt, rezzenéstelen arccal fogadta az ítéletet, nem úgy a szeretője, B. Renáta, aki hangosan zokogott az ítélethirdetés és az indoklás alatt, távoztában pedig trágár szavakkal mocskolódott az áldozat összetört családja felé. Nemes Jánosné Klára, ifjabb János édesanyja, és idősebb János felesége elmondta: nem ez volt az első alkalom, hogy nekik rontottak.

„Folyamatosan ez van, már a házunkhoz is eljöttek kiabálni és fenyegetőzni„ – mondta a gyászoló özvegy, aki hozzátette: szeretné, ha a férfi tényleges életfogytiglant kapna. „Még bocsánatot sem kért, semmi megbánás nem volt benne, két életfogytiglan is kevés lenne neki. Feltételes szabadságról szó sem lehet, hiszen veszélyes a társadalomra. Ezt a gyilkosságot már hónapokkal korábban eltervezte” – szögezte le elcsukló hangon az asszony. Elárulta, azóta is képtelen feldolgozni, hogy egy napon vették el tőle szeretett fiát és férjét, akivel 44 évig éltek boldog házasságban.

„Nincs reggelem, nincs estém, nincs egy fél óra sem, hogy ne rájuk gondolnék. Naponta megyek a temetőbe, nekem csak ez maradt„ – suttogta könnyes szemmel. Unokája, az akkor tizenhét éves Martin is ott volt a tárgyaláson, ahogyan a végzetes napon is, az ő karjai között halt meg az édesapja.

„Arra rohantam le az emeletről, hogy a nappaliban fekszik. Fogtam, de már nem tudott beszélni, el sem tudtam búcsúzni tőle” – mondta szomorúan a fiú. A család polgári kártérí­tési igényt is támasztott, összesen 130 millió forintra perlik a vadászt. Az ítélet még nem jogerős, ugyanis az ügyészség súlyosbításért, míg a gyilkos jelentős enyhítésért fellebbezett – írja a Bors.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

Következménye lesz, ha gyalog mész a McDrive-ba: itt a magyar Meki hivatalos válasza

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára