Létrehozva: 2021.07.23.

Kitálalt az orvos: ezért könyörögnek sírva a fiatal betegek halálos ágyukon

Őszinte vallomás egy orvostól, aki már nem egy tragédiát látott, és haldokló betegek kezét fogja.

Egy orvos megrázó részleteket tárt fel a fiatal covidosok kapcsán: közösségi oldalán tálalt ki arról, hogy miért könyörög neki annyi ifjú a halálos ágyán.

Képünk illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Dr. Brytney Cobia az amerikai Alabamában dolgozik, és a Mirror szerint nap mint nap lelkileg megterhelő helyzetekbe kerül. Az orvos most őszintén beszélt arról, hogy a koronavírusban szenvedő, súlyos tüneteket produkáló fiatalok, akik már haldokolnak, gyakran sírva könyörögnek neki, hogy mentse meg az életüket, és adja be nekik a koronavírus elleni vakcinát. Sajnos ilyenkor már késő, az oltást a fertőzés előtt kell beadni.

„Egészséges fiatalok kerülnek be a kórházba nagyon súlyos Covid-fertőzésekkel. Az egyik utolsó dolog, amit kérni szoktak, hogy adjam be nekik a vakcinát, mentsem meg őket. Fogom a kezüket, és elmondom nekik, hogy sajnálom, de már késő. Néhány nappal később, amikor meghalnak, közlöm a családtagjaikkal, hogy elhunyt a szerettük, és gyakran meg is ölelem őket” – fogalmaz az orvos. „Azt szoktam nekik mondani, hogy a legjobban akkor tiszteleghetnek az elhunyt előtt, ha beoltják magukat, és mindenkit erre bátorítanak, akit csak ismernek.”

Dr. Brytney szerint az elhunyt fiatal covidosok családtagjai rendszerint csak sírnak és sírnak és azt mondják, nem tudták, hogy a koronavírus tényleg ennyire komoly dolog és azt gondolták, nem lehet túl nagy bajuk.

„Még mindig sokan vannak azok, akik azt hiszik, ez csupán egy influenzaszerű betegség, pedig egyáltalán nem az. A családtagok a tragédia után mindig szeretnének visszamenni az időben, hogy elhunyt szerettüket az oltásra biztassák, de csak annyit tehetnek, hogy elmennek és saját magukat beoltatják. Ekkor a papírmunka után egy rövid imát szoktam mondani, hogy bár tragédia történt, de talán ez több életet is megmenthet és nem volt hiábavaló.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

hirtv.hu

Napindító: Dunda György - Polgárok támadták a nagyszőlősi hadkiegészítő irodát + videó

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

travelo.hu

A világ egyik legszebb túrája a híres, két sziklafal közé szorult kőtömbre vezet

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára