Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.07.07.

Alaposan pórul járt a fiatal nő és párja a strandon – erre figyelj, hogy veled ne történjen meg

Bárkivel megtörténhetett volna az, ami velük.

A kiskunmajsai strandon pihent tegnap egy fiatal nő és szerelme, amikor kifosztották őket.

„Kiskunmajsán voltunk strandolni a párommal. Boldogok voltunk hogy a nyüzsgő mindennapokból volt egy kis lehetőségünk kikapcsolódni. Sajnos a boldogságunkból hirtelen szomorúsággal hagytuk el a strandot, kiraboltak minket. Csak a párom pénztárcáját fosztották ki, a pénztárca meglett az adott összeg természetesen eltűnt„ – mesélte el bánatát Zsanett a Facebook-on a helyiek csoportjában. Mint mondja, ő egyáltalán nem haragszik a tettesre.

Képünk illusztráció! / Fotó: Ripost

„Igen, tudom felelőtlennek voltunk és tanultunk hibánkból, máskor értékmegőrzőt fogunk használni. Bízom benne hogy eljut a tettes személyhez a bejegyzésem, nem haragszunk rád. Hiszek abban hogy Isten szeme fentről mindent lát” – fogalmazott a nő, aki elmondta azt is: a pénztárcát betekerték két póló közé, majd azt egy táskába tették, végül lefedték törölközővel és egy pléddel, de a tolvajt ez sem riasztotta vissza.

A történet szerencsésen végződött, mert bár a pénz azóta sem került elő a tettessel, egy férfi kisegítette őket a szorult helyzetből. Haza ugyanis már nem tudtak volna menni, nem lett volna pénzük benzinre sem.

„Vannak jó emberek is, egy úr meghallotta esetünket és adott nekünk pénzt, mert úgy terveztük hogy haza felé tankolunk majd. De az úrnak köszönhetően sikerült. Hálásan köszönjük neki, ha el jut hozzád a bejegyzésem kérlek írj rám, megszeretnénk hálálni neked„ – tette hozzá Zsanett.

Nem egyedi eset

A tolvajok kedvenc nyári vadászterülete a strandok, uszodák környéke. A

hatalmas tömegben senkinek sem tűnik fel, ha valaki felemel egy táskát a földről és a kijárat felé indul vele. A strandok szarkái nem nézik, hogy mit visznek, lehet az strandpapucs, úszószemüveg vagy napolaj, de esetenként komolyabb dolgok is, mint például mobiltelefon, videokamera vagy éppen pénztárca. Ezek a bosszantó esetek könnyedén elkerülhetőek lennének egy kis odafigyeléssel.

Az esetek többségében nehézséget okoz, hogy a sértettek legtöbbször csak távozáskor veszik észre a bűncselekményt, így szemtanúk hiányában nehéz felderíteni a tettest.

Hogyan előzhetjük meg a bajt?

A legjobb védekezés a megelőzés – olvasható a rendőrség mindenki számára elérhetővé tett tanácsai között, melyekkel a strandlopás megelőzése gyerekjáték.

  • Ha strandra megyünk, használjuk az értékmegőrzőt.
  • A csomagokra, táskákra felváltva vigyázzunk.
  • A parkoló autókban ne hagyjunk látható helyen táskát, értéket, azokat inkább a csomagtartóban helyezzük el.
  • A strandoláshoz nem feltétlenül szükséges, feltűnő és értékes használati tárgyakat egyszerűen hagyjuk otthon.
  • Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

    origo.hu

    Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

    borsonline.hu

    A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

    ripost.hu

    Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

    hirtv.hu

    Áthúzott nadrágszíjas plakátok várják Magyar Pétert Debrecenben

    origo.hu

    Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

    mindmegette.hu

    A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

    ripost.hu

    Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

    ripost.hu

    3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

    ripost.hu

    Ezt nem látták jönni: ledöbbentek Majka legújabb dalán a rajongói

    ripost.hu

    Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

    INSIDER

    Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

    INSIDER

    Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

    INSIDER

    „A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

    INSIDER

    Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

    INSIDER

    „Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért

    INSIDER

    Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

    INSIDER

    Gyász: meghalt Simon István