Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.08.25.

Rendőrkézen a 21 tagú unokázós banda feje, meglepődsz, hol kapták el

Unokázós csalással foglalkozó bűnszervezet irányítóját szállították Magyarországra.

Úgynevezett unokázós csalásokkal foglalkozó magyar bűnszervezet irányítóját szállították Magyarországra a napokban Nagy-Britanniából – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozó főosztályának vagyonvédelmi alosztályvezetője szerdán Budapesten.

Nagy-Kovács Dávid elmondta: a 25-szörösen körözött H. Ernőt a brit hatóságok fogták el.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Az őrnagy felidézte: 2018-ra szaporodtak meg az „unoka-trükk” módszerével elkövetett csalások. Ennek lényege, hogy a bűnözők idős embereket hívtak fel magukat rokonnak kiadva, és azt mondták: megsérültek, autójukban nagy értékű kár keletkezett, ezért pénzre van szükségük. A hívó jellemzően arra hivatkozott, hogy a helyszínen kell maradnia, ezért egy barátját küldi a pénzért.

A rendőrség 2018-ben külön nyomozócsoportot hozott létre az ilyen jellegű bűncselekmények felderítésére. Ez a nyomozócsoport azonosította 2019-ben azt a bűnszervezetet, amelyet az Egyesült Királyságból irányítottak. Mellettük összekötőkből, szervezőkből, futárokból állt a szervezet.

A bűnszervezet tagjait 2019-ben sikerült azonosítani, a szervezetet felszámolták. A négy – Egyesült Királyságban tartózkodó – irányító között volt H. Ernő is, aki ellen 2019 végén adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot. Őt 2020 novemberében fogták el a brit hatóságok, és 2021. augusztus 18-án szállították Magyarországra. A férfi jelenleg korábban elkövetett bűncselekmények miatt kiszabott jogerős börtönbüntetését tölti.

A 21 tagú bűnszervezethez 33 rendbeli csalás, illetve bűnszervezetben elkövetett pénzmosás köthető. A szervezet működése során mintegy 47 millió forint kárt okozott, melynek mintegy egyötöde térült meg az elfogások során talált vagyonok révén – közölte az őrnagy.

A BRFK unokázós csalásokkal foglalkozó nyomozócsoportja az ilyen cselekményekkel foglalkozó bűnszervezeteket felszámolta. Mivel a hasonló csalások elkövetési módja is átalakult, ezért a rendőrség is más módon koordinálja az ilyen jellegű bűncselekmények felderítését – közölte Nagy-Kovács Dávid.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

magyarnemzet.hu

Haaland reagált a brutális kritikára, Roy Keane ezt nem teszi zsebre

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Ez kínos, valami nagyon nem stimmel Berki Mazsi szerelmes fotóján

ripost.hu

Hogy megnőttek: 30 év után újra együtt a Mrs. Doubtfire gyereksztárjai, így néznek ki most

ripost.hu

Így ültesd át végleges helyére a paradicsompalántát, hogy bő termésed legyen

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért

INSIDER

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

INSIDER

Gyász: meghalt Simon István