Létrehozva: 2021.09.18.

„Tapétavágóval kellett levágnom a feleségem nadrágját„ – döbbenetes részleteket mesélt az apa az árpádhalmi szülésről

Az árpádhalmi kastély parkjában adott életet negyedik gyermeké­nek egy édesanya. A baba sietősen jött, így az édesapa és a helyi óvoda dajkája segített világra hozni az újszülöttet.

Teljesen átlagos napnak indult a hétfő Árpádhalmon. A délutánt aztán egy nem mindennapi esemény tette rendkívülivé: egy autó hátsó ülésén szült meg egy édesanya. Mire a mentősök kiértek, már pólyában élvezte a kintlétet a kisbaba.

Fotó: Kovács Erika / Délmagyar

„Csorváson voltunk, a feleségem édesapjánál. Hazafelé egyszer csak szólt a nejem, Szabina, hogy álljunk félre, mert mindjárt jön a baba„ – mesélte a Délmagyarországnak a hatszoros édesapa, Kökény István, akinek az előző kapcsolatából két gyermeke született. „Amint félreálltam, hívtam a 112-t. A mentők kérték, hogy olyan helyen álljak meg, ahol könnyen megtalálnak, és mivel amúgy is az árpádhalmi oviba tartottunk a nagyobb gyerekeinkért, ezért a helyi kastély parkjánál álltam meg. Úgy nyomtam a gázt, ahogy csak tudtam, aztán berohantam az óvodába, hogy valaki jöjjön, mert azonnal szül a feleségem” – részletezte az édesapa.

Az árpádhalmi óvoda dajkája, Szabóné Kovács Mária segített a szülés levezetésében.

Fotó: Bors

„Barátnők vagyunk, korábbról ismerjük egymást. Szabinának óriási önuralma volt, csendben tűrte a fájásokat„ – dicsérte az anyukát a dajka.

„Tapétavágóval kellett levágnom a feleségem nadrágját és fehérneműjét, mert már nem volt idő, hogy lehúzzuk, ugyanis kint volt a baba feje. A kicsi burokban született, amit az ujjammal kiszakítottam, és lehúztam a fejéről. Belenyúltam a szájába, szabaddá tettem a légútjait, majd tüsszentett egyet, és felsírt. Annyira hirtelen történt minden, hogy elfelejtettem megnézni: tényleg kislányunk született-e, ahogy vártuk. Marika mondta, hogy valóban kislány, és gyönyörű, fekete haja van” – nevetett az édesapa.

Mirella végül 2900 grammal és 49 centivel látta meg a napvilágot. A Bors utolérte Szabinát, de mivel épp a kezében volt a pici, szűkszavúan csak annyit mondott: nem ijedt meg a szüléstől, és nagyon boldog, hogy egészséges gyermeke született – írja a Bors.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára

INSIDER

Jó hír az autósoknak! Szerdától tovább csökkennek az üzemanyagárak