Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.09.17.

Elk*rtuk! – „Az első gondolatom az volt, irány a Kossuth tér”

Exkluzív trailer bemutatót tartottak az Elk*rtuk című politikai krimi Facebook-oldalán. Az őszödi beszéd kiszivárgásának tizenötödik évfordulója kapcsán Lánczi Tamás politológus, valamint Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő beszélgetett.

Az őszödi beszéd kiszivárgásának tizenötödik évfordulója kapcsán Lánczi Tamás politológus, valamint Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő együtt nézte meg az október 21-én mozikba kerülő politikai krimi, az Elk*rtuk előzetesét a film Facebook-oldalán csütörtök este – közölte a MegaFilm sajtóosztálya.

Fotó: MegaFilm

Az akciódús, néhol sokkoló képsorok mindkét szakértőt meglepték, az előzetes hatására visszarepültek 2006-ba és felidézték a rendszerváltás utáni legnagyobb politikai és erkölcsi botrányt, amikor egész Magyarország egy emberként kapta fel a fejét az ex- miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc mára már elhíresült „Elk*rtuk” felkiáltására, vagy az olyan mondataira, mint a „Hazudtunk éjjel,hazudtunk nappal”.

Fotó: Nézőpont Intézet

„Hétvége volt, a döbbenet után az első gondolatom az volt: irány a Kossuth tér. Spontán gyülekezett a tömeg, egy békés, de azért elszánt tömeg. Emlékszem, hogy az emberek szemében az volt, hogy ez nem történhet meg. Ha ez megtörtént, akkor ezt nem lehet ennyiben hagyni” – idézte fel 2006 őszét Lánczi Tamás.

Fotó: MTI

„Teljesen abszurd volt, szürreálisnak tűnt a helyzet, de egy idő múlva kiderült, hogy ez a valóság, amiről akkor még nem tudtam, hogy a véres valóság... Nekem a napnál is világosabb volt, hogy a következmény az lesz, hogy Gyurcsány Ferenc reggel felballag a Sándor-palotába és beadja a lemondását. A napnál is világosabb volt, hogy ilyen esetben, egy európai országban nem kérdés, hogy a miniszterelnök azonnal távozik. Nem csak a miniszterelnöki székből, hanem a politikából is távozik” – emlékezett Schiffer András.

Schiffer András (Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)

De vajon miért fontos nagyjátékfilmet forgatni egy 15 éve történt, politikai eseményről?

„Azt látom, hogy a felnövekvő generáció számára nagyon halovány gyerekkori élmény 2006. Ezért kell különböző megközelítésekből feleleveníteni az eseményeket. Egyébként a huszadik század második felének nagy filmalkotásai az ötvenes évekről, ötvenhatról illetve a hatvanas-hetvenes évekről születtek és maradandó alkotásokká lettek” – mondta Schiffer.

Szerintem a film alkotói akkor végezték jól a dolgukat, ha nagy hörgés lesz a baloldalon. Ha ez a film megmutatja, mi történt 2006 őszén és úgy mutatja meg, ahogy történt, akkor ennek sértenie kell a jelenlegi ellenzéket” - jelentette ki Lánczi Tamás.

A teljes beszélgetést ITT nézheted meg:

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!