Létrehozva: 2021.09.07.

Mutatjuk, ezért lett elegük az embereknek Karácsony Gergelyből

Hatalmasat zuhant Karácsony Gergely támogatottsága, még a fővárosiak körében is többen elégedetlenek a munkájával, mint ahányan elégedettek.

Karácsony Gergely népszerűsége gyakorlatilag minden eddiginél alacsonyabb, ennek persze több oka is van.


Fotó: Metropol

Az elmúlt hónapokban teljesen összeomlott a főváros közlekedése, a várost ellepték a hajléktalanok, Karácsony pedig képtelen megoldani a problémákat, és ha számon kérik rajta az elviselhetetlen dugókat, akkor csak zavartan nevet. Időközben még az is kiderült, hogy Budapest szép lassan csődbe megy.

Már a kormánykritikusok és a budapestiek körében is nagyot zuhant Karácsony Gergely főpolgármesteri tevékenységének lakossági megítélése – derül ki a Real–PR 93 országos reprezentatív kutatásából. Míg korábban a főpolgármester munkájával a teljes felnőtt népesség 31 százaléka volt elégedett, addig ma már csak húsz százalékuk. Azaz bő két hónap alatt 11 százalékpontos csökkenés látszik a főpolgármester munkájának megítélésében.

A baloldali főpolgármester tevékenységének hatását leginkább érzékelők, azaz a budapestiek körében nyolc százalékpontos visszaesés látszik, csupán a lakosság 34 százaléka elégedett a városvezetővel.

A vidéki lakosság körében ennél is jelentősebb a visszaesés: 12 százalékpontos csökkenéssel csak 16 százalékuk elégedett a főváros vezetőjével. Tehát mindkét vizsgált csoportban jelentős visszaesés tapasztalható.

Összeomlott a budapesti közlekedés Karácsony miatt

Karácsony népszerűségi zuhanásában több tényező játszik szerepet. Az egyik legfőbb ok, hogy mára kizárólag az országos választási kampánnyal van elfoglalva, még rendkívüli Fővárosi Közgyűlést is csupán azért hívott össze szeptember elsejére, hogy a számára fontos kampánytémákkal elfedje a fővárosban uralkodó közlekedési káoszt. Sokáig „teflonpolitikusnak„ tartották Karácsonyt, ami azt jelenti, hogy minden botrány lepattant róla, azok nem érintették negatívan a megítélését. Ennek mára egyértelműen vége, hiszen a nyelvtudás hiánya, pontosabban az azzal kapcsolatos hazugságspirál, illetve a Budapesten uralkodó áldatlan állapotok és a közlekedési válság már jelentősen rontott a főpolgármester támogatottságán.

Az elmúlt másfél évben számos olyan megalapozatlan közlekedésfejlesztési és felújítási projekt indult el Budapesten, amely megbénította az autós forgalmat és a tömegközlekedést. A közlekedési válság kialakulásáért a Gyurcsány-show-ban szereplő Karácsony Gergely a felelős, hiszen több döntést is a rendkívüli jogrend keretében egyedül hozott meg, továbbá a Tarlós István által előkészített projektek újratervezésével közel két évet vesztegetett el. Az időben összecsúszó felújítások és a kerékpársávok kijelölése miatt kialakult dugók huzamosabb ideje nehezítik meg a munkába igyekvő lakosok és az agglomerációból érkezők életét, anyagi károkat okoznak a szállítmányozási cégeknek és a turizmusnak, nem utolsósorban növelik a károsanyag-kibocsátást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Izrael elindította a támadást, véres összecsapások folynak, hatalmas a pusztítás

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

„Bele sem merek gondolni, hogy már napok óta követhetett” – gimnazista lányt zaklattak Kamaraerdőn

INSIDER

Szijjártó Péter: az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből

INSIDER

Lehűlés, zápor, zivatar: az egész országra figyelmeztetést adtak ki

INSIDER

Retteg egész Szeged: ismét fosófantom csapott le a városra