Létrehozva: 2021.09.12.

Erdő Péter: hivatásunk, hogy híd legyünk a különböző kultúrák, vallások és nemzetek között

Hivatásunknak érezzük, hogy híd legyünk Kelet és Nyugat között, a különböző kulturális és vallási világok és a nemzetek között – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vasárnap budapesti Hősök terén, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NKE) záró miséjén, amelyet Ferenc pápa mutatott be.

Erdő Péter Ferenc pápát köszöntve erős szimbólumnak nevezte a szentmisét, amely kifejezi „egységünket Krisztus körül Szent Péter utóda vezetésével”, az egész világból érkezett püspökökkel, papokkal, szerzetesekkel és valamennyi hívővel.

Az ökumenikus jelenlét jelzi „közös vágyunkat minden megkeresztelt ember egysége iránt” – mondta, majd külön köszöntötte I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárkát.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Azt is mondta, hogy a nem keresztények, a más világnézetűek, különösképpen a zsidó vallás képviselőinek jelenléte mutatja „az idők élő jelét”, az egyház hivatását, hogy „Krisztus küldötte legyen a nemzetek számára”.

Erdő Péter a kultúrák közötti híd szerepének betöltésére példaként felidézte, hogy 15 éve írták alá a megbékélés és barátság dokumentumát a magyar és a szlovák püspöki konferencia tagjai, amiből „testvériség és kölcsönös együttműködés bontakozott ki”.

A bíboros szerint „sok áldás kísérte” az eucharisztikus kongresszus szimbóluma, a missziós kereszt útját is Magyarországon és a környező országokban. A magyar és a környező országok szentjeinek, boldogjainak a keresztben elhelyezett ereklyéi „ráébresztették lelkiismeretünket, hogy ma is megélhetjük az életszentséget az elmúlt évszázad nagy vértanúinak és hitvallóinak nyomában” – fogalmazott.

Erdő Péter a missziós kereszt másolatát ajándékozta Ferenc pápának.

A bíboros a Parlamentben található Szent Koronáról is szólt.

A gondviselő Isten különös ajándéka, hogy az Eucharisztikus Kongresszus lezárása előtt együtt ünnepelhetnek a hívek – erről a Kossuth téren tartott szentmisén beszélt Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek. Kiemelte: a Parlament épületében egyszerre van jelen a Szent Korona és „legbecsesebb ereklyénk, a Szent Jobb”. Úgy fogalmazott: a keleti és nyugati kereszténység egysége „magának Krisztusnak az akarata, hiszen ő azért imádkozott, hogy tanítványai egyek legyenek”. Köszönetet mondott Bartholmaiosz konstantinápolyi pátriárkának a mise előtt elmondott szavaiért és azért „az értékes és szimbolikus jelentésben gazdag tettért, hogy eljött közénk és szólt hozzánk”. Azt is felidézte, hogy Bartholmaiosz 2000-ben Budapesten az ortodox egyház számára is szentté avatta Szent Istvánt. Ezzel arra emlékeztetett, „hogy első királyunk halálakor, 1038-ban még egységben volt a keleti és a nyugati kereszténység”. A téren álló missziós keresztről – amely a budapesti Városmisszió és az Eucharisztikus Kongresszus jelképe – Erdő Péter elmondta: abba belefoglalták a magyar- és magyar kötődésű szentek és boldogok ereklyéit a Kárpát-medencéből és a közeli régiókból: Szent István és Szent Gellért korától napjainkig. A szentek mutatják meg nekünk, hogy hogyan tudjuk mai életünkben Krisztus jelenlétét hordozni ezerféle helyzetben, találékony és áldozatot vállaló szeretettel – magyarázta a Missziós kereszt jelentőségét Erdő Péter.

origo.hu

Valóra vált a férfiak álma: a világ legszexisebb sportolónője ott lesz a párizsi olimpián

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

vg.hu

Az állampapíron túl is van élet: három hét alatt 11 százalékos hozamot kínál egy befektetés

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

vg.hu

Kínai elnök Magyarországon: bemutatjuk Hszi Csin-ping feleségét – Peng Li-jüan még a férjénél is híresebb

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!