Létrehozva: 2021.10.28.

„Segítenek a fiamnak és nekem?” – Előkerült a gyerekgyilkos anya utolsó levele

Érzelmes levélben fordult egy olasz segélyszervezethez a számára kedvezőtlen bírói végzés előtti napon a gyermekét Olaszországban meggyilkoló magyar nő. B. Katalin sejthette, hogy elveszik tőle a gyermekét, és már a döntés előtt tervezni kezdte szökését a pici Alexszel.

Továbbra is ártatlannak vallja magát az olasz bíróságon az a B. Katalin, aki a vád szerint több késszúrással kioltotta kétéves kisfia, Alex életét. Az egykori pornószínésznő kapcsolata már akkor sem volt igazán tökéletes az élettársával, Juhász Norberttel, amikor néhány hónapos együttélésük után a közös gyermekük megfogant. Nem sokkal Alex születése után a viszonyuk végleg megromlott, és kölcsönösen alkalmatlannak tartották egymást a gyermeknevelésre.

Október 1-jén egy Perugiához közeli, elhagyatott házban végzett a kisfiúval az édesanyja
Fotó: Bors

„Segítsenek nekem és a fiamnak” – könyörgött Katalin

A bíróság szeptember 25-én meghozott végzése értelmében B. Katalinnak azonnal át kellett volna adnia Alexet az édesapának, de ő ezt nem tette meg, inkább a kisfiúval együtt Olaszországba utazott. A Bors megtudta: az anya nem hirtelen ötlettől vezérelve vitte magával gyermekét külföldre. Ez a tény abból is világosan kiderül, hogy a bírói döntés kihirdetése előtti napon, szeptember 24-én levelet írt egy olasz, bolognai tartományi, bántalmazott, és egyéb erőszakot elszenvedett nőket segítő szervezetnek.

„Segítenek a fiamnak és nekem? Köszönöm szépen! A fiam nagyon kedves, édes, mosolygós és ügyes, de hi­per­aktív. A születése óta én vigyázok rá” – állt a Help Line szolgálatnak írt e-mailben. A levél végül a nyomozókhoz is eljutott.

Egy Bolognához közeli segélyszervezetnek írta a levelet az anya, amit az olasz sajtó most közölt
Fotó: Bors

Inkább bujkálni kezdett

Mint kiderült, Katalin Olaszországban egy vallási szervezettől is megpróbált segítséget kérni, de miután a római magyar nagykövetség egy dolgozója közölte vele, hogy úgyis hazaküldik, inkább bujkálni kezdett. A nő egyik ismerőse a Borsnak elmondta: az utolsók között beszélt Katalinnal. Erre a gyilkosság napján, október 1-jén került sor.

„Elmondta, hogy két napja nem evett egy árva falatot sem, de a kisfiát ellátja. Nagyon elkeseredett volt, de arra nem számítottam, hogy alig egy órával később végez Alexszel, majd a holttestét egy élelmiszer-áruház pénztári futószalagjára fekteti.”

Csak erősödik az apa fájdalma

Juhász Norbert, a meggyilkolt fiú édesapja egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy Katalin már korábban szervezni kezdte a szökését.

„Mindenfélét összeirkált, és mindenkitől megpróbált segítséget kérni. Tudom, hogy azt terjesztette rólam, hogy bántalmazó vagyok és a gyereket sem vagyok képes ellátni, de ezekből egy szó sem igaz” – mondta a gyászoló férfi, aki már egyébként a kis Alex temetését szervezi.

Norbertnek ítélte a bíróság Alexet. Az apa a verdikt után már nem láthatta gyermekét
Fotó: Bors

„A fájdalmam a napok múlásával nem enyhül, inkább erősödik. Keresem a kérdésekre a válaszokat, de csak még több kérdés jut az eszembe. Nem lesz már olyan az életem, mint amikor élt a kisfiam” – magyarázta Norbert, aki érthetetlennek tartja, hogy miért nem került fel Katalin és Alex hamarabb a körözöttek nemzetközi listájára. Magyarországon ugyanis elfogatóparancs volt ellene érvényben, miután nem jelentkezett az apánál. A férfi ugyanis úgy tudja, hogy volt párját kétszer is igazoltatták az olasz rendőrök, de mindent rendben találtak vele. Még azt is, hogy találtak nála egy kést, amit Katalin azzal magyarázott, hogy meg kell magát védenie a bevándorlóktól.

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker: két évtized után Budapestre jön a kínai elnök

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!