Létrehozva: 2021.10.05.

Mellbevágó: holtan találtak egy 18 éves lányt egy óbudai romos épületben – videó

Egy 26 éves férfi egy III. kerületi elhagyatott, romos épületben fojtotta meg 18 éves barátnőjét.

A fiatalok 2019. áprilisában ismerkedtek meg egy baráti társaság révén, majd jöttek össze.

Az akkor 26 éves férfinek se munkahelye, se lakóhelye nem volt, általában a barátainál aludt, pénzt pedig kölcsönökből, kéregetésből szerzett. Idejének nagy részét a Nyugati téren, a barátaival való csellengéssel, gördeszkázással, grafitizéssel töltötte.

A 18 éves lány május elején elköltözött a nevelőszüleitől, mert nem támogatták a kapcsolatát. Elköltözését után alig tartotta a kapcsolatot a családjával, a középiskolát elhanyagolta, le sem érettségizett. Kapcsolata azonban egy idő után romlani kezdett, gyakran veszekedtek, és ilyenkor a 26 éves férfi agresszív volt – írja a Bors.

Mivel pénzük nem volt, augusztusában beköltöztek egy III. kerületi, üresen álló, bontásra ítélt, romos házba.

A vádirat szerint szeptember 18-án reggel ismét összevesztek. A vita során a férfi dühében, nagy erővel, testszerte ütötte-verte a lányt, végül megfojtotta.

A férfi azért, hogy a lány halálát a családja elől eltitkolja, három nappal később az egyik közösségi oldalon, saját profilján, de a barátnője nevében felvette a kapcsolatot a lány unokatestvérével. Azt írta neki, hogy boldog párkapcsolatban él Londonban. Ezért a lányt a családja nem is kereste, holttestét pedig csak szeptember 28-án, egy bejelentés után találták meg.

A Fővárosi Főügyészség a férfival szemben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre, fegyházbüntetés kiszabását indítványozva. A férfi jelenleg más ügyben kiszabott jogerős börtönbüntetését tölti.

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Kínai elnök Magyarországon: bemutatjuk Hszi Csin-ping feleségét – Peng Li-jüan még a férjénél is híresebb

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

vg.hu

Kész, vége, ennyi volt: újra emelkedhetett az infláció Magyarországon – betett az üzemanyagok drágulása

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria