Létrehozva: 2021.10.23.

Mutatjuk, hol ünnepelhet október 23-án

Több helyen is megemlékezést tartanak az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 65. évfordulóján.

Országszerte és a határokon túl is tartanak megemlékezéseket az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 65. évfordulóján.

A központi programok az Országház előtt a hagyományos zászlófelvonással kezdődnek 9 órakor. Az Országházban 10 és 16 óra között meg lehet tekinteni a Szent Koronát.

15.30-kor, rendhagyó helyszínen, az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán felállítandó színpadnál folytatódik a megemlékezés, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök mond ünnepi beszédet.

Ehhez az eseményhez csatlakozik majd be a 14 órakor a Műegyetemtől induló Békemenet is.

Az ellenzék délután 4 órától fog közösen demonstrálni az Andrássy út és Dózsa György út sarkán.

A Terror Háza Múzeumnál, az Új köztemető gyászparkjában, a 300-as parcellánál és a Kossuth téren is lesznek elemei a központi rendezvényeknek.

Este fényfestés lesz látható a Külgazdasági és Külügyminisztérium Bem téri épületén, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudomány Egyetem „K” épületén, a Duna felőli oldalon, a Terror Háza Múzeum falain, a Jászai Mari téren a Nagy Imre-szobron, valamint a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződésében lévő épületen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

mandiner.hu

„Aki nem akar meghalni Ukrajnáért, az pocsék ember!” – Menczer Tamás reagált Gyurcsány szavaira

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak