Létrehozva: 2021.10.04.

Újabb fejlemény: vádat emeltek az ördög ügyvédje ellen

A vád szerint egy ügyvéd foglalkozású férfi különleges személyes adatokat tartalmazó felvételeket hozott nyilvánosságra az interneten.

Vádat emelt az ügyészség az ördög ügyvédjeként elhíresült férfi ellen. A vádirat lényege szerint az ügyvéd foglalkozású vádlott kérésére társa, az ügy másik vádlottja, 2019. szeptemberben az egyik internetes közösségi hálózaton létrehozott egy profilt, majd azon keresztül, ugyanazon a közösségi hálózaton egy olyan oldalt, amelynek megnevezését a későbbiekben a vádlott „Az ördög ügyvédje” -re változtatta.

Társa a későbbiek során ehhez a közösségi oldalhoz kapcsolódóan hirdetéseket is kért, amelyeket a jogász vádlott által rendelkezésére bocsátott bankkártyával fizetett ki.

Az internetes közösségi oldal létrehozásának és hirdetésének a célja az volt, hogy az ezt követően nyilvánosságra hozott, szexuális tartalmú, kompromittáló felvételeket az internethasználók minél szélesebb körben megismerjék.

Mivel azonban a közösségi oldalon szexuális tartalmú felvételek közzététele nem engedélyezett, ezért a felvételeket először az e célból létrehozott webhelyeken hozta nyilvánosságra az ügyvéd foglalkozású vádlott, majd a weboldalak linkjét osztották meg a közösségi oldalon, mint közvetítő csatornán.

Az ügyvéd a vád szerint 2019. október 2. és október 9. napja között, az ebből a célból létrehozott webhelyeken, internetes oldalakon naponta közzétett blogbejegyzésekben hozta nyilvánosságra az ügy tárgyát képező kompromittáló fényképeket, videófelvételeket.

Volt olyan videófelvétel, amit egy pornográf jellegű internetes oldalon hozott nyilvánosságra, amelynek linkjét közzétette az említett webhelyeken, annak linkjét pedig megosztotta a közösségi oldalon.

A weboldal linkjét több esetben – kérésére – a vádlott-társa osztotta meg a közösségi oldalon.

Az ügyvéd vádlott cselekményével 9 személy arcképmását, mint különleges személyes adatát, valamint közülük 6 személy nemi életre vonatkozó különleges személyes adatát kezelte jogosulatlanul, amellyel jelentős érdeksérelmet okozott. Cselekményéhez a társa szándékosan segítséget nyújtott.

A Fővárosi Főügyészség az ügyvédet és többszörösen büntetett előéletű társát 9 rendbeli különleges személyes adattal visszaélés vétségével vádolja, amit ez utóbbi bűnsegédként követett el.

A főügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel a jogász vádlottal szemben pénzbüntetést, többszörös visszaeső társával szemben pedig felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki.

Budai Gyula fideszes képviselő szerint az ördög ügyvédje a DK-s Czeglédy Csaba. Bár az ügyészség akkor sem közölt nevet, a szombathelyi DK-s politikus, Czeglédy Csaba közösségi oldalán akkor megerősítette, hogy most őt gyanúsították meg. Azt viszont tagadta, hogy ő lenne az ördög ügyvédje.

Az ördög ügyvédje két éve, az önkormányzati választások előtt Győr akkori polgármesteréről tett közzé kompromittáló felvételeket. Az ügyben korábban különleges személyes adattal visszaélés miatt indult nyomozás. Az ügyvédet a Fővárosi Főügyészség kezdetben bűnsegédlettel gyanúsította. Szeptember elején azonban a vádhatóság szóvivője, Bagoly Bettina közölte: az újabb bizonyítékok alapján módosították a korábbi gyanúsítást.

Bár az ügyészség szeptemberben sem közölt nevet, a szombathelyi DK-s politikus, Czeglédy Csaba közösségi oldalán akkor megerősítette, hogy őt gyanúsították meg. Azt viszont tagadta, hogy ő lenne az ördög ügyvédje. Azt írta: „akár büszkélkedhetnék is azzal, hogy én vagyok az ördög ügyvédje, azonban engem úgy neveltek, hogy idegen tollakkal ne ékeskedjek.

Közösségi oldalán annak idején reagált Budai Gyula, a Fidesz képviselője is az ügyészség közleményére. Úgy fogalmazott: „Látod, Csaba mondtam én, hogy te vagy az Ördög ügyvédje nevű blog szerzője!”

Czeglédy Csaba ellen folyamatban van egy másik, több éve húzódó eljárás, amelyben ártatlannak vallotta magát. A Gyurcsány Ferenccel szoros kapcsolatban álló jogász, aki a baloldali összefogás szombathelyi országgyűlési képviselőjelöltje és társai ellen több mint 6 milliárd forintos költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt emeltek vádat.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész azt írta: a vádirat lényege szerint az ügyvéd foglalkozású elsőrendű vádlott kérésére többszörösen büntetett társa 2019 szeptemberében az egyik internetes közösségi hálózaton létrehozott egy profilt, majd azon keresztül egy oldalt, amelynek utóbb Az ördög ügyvédje címet adta – közölte a fővárosi főügyész az MTI-vel.

A másodrendű vádlott később ehhez a közösségi oldalhoz kapcsolódóan hirdetéseket is kért, amelyeket az ügyvédtől kapott bankkártyával fizetett ki

– tette hozzá.

A főügyész közleményében azt írta, az volt a vádlottak célja, hogy „az ezt követően nyilvánosságra hozott, szexuális tartalmú, kompromittáló felvételeket az internethasználók minél szélesebb körben megismerjék”. Mivel azonban a közösségi oldalon szexuális tartalmú felvételek közzététele nem engedélyezett, a felvételeket először pornóoldalakon hozták nyilvánosságra, majd a weboldalak linkjét osztották meg a közösségi oldalon.

A vád szerint 2019. október 2. és 9. között naponta közzétett blogbejegyzésekben hozták nyilvánosságra az ügy tárgyát képező kompromittáló fényképeket, videófelvételeket.

Ibolya Tibor közölte: az ügyvéd kilenc ember arcképmását mint különleges személyes adatát és hat ember nemi „életre vonatkozó” különleges személyes adatát kezelte jogosulatlanul, amivel jelentős érdeksérelmet okozott, a társa pedig szándékosan segítséget nyújtott neki ebben.

Az ügyvédet és társát kilencrendbeli, különleges személyes adattal visszaéléssel vádolják, amelyet a másodrendű vádlott bűnsegédként követett el.

A főügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság – tárgyalás mellőzésével – a jogász vádlottra pénzbüntetést, többszörös visszaeső társára pedig felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki.

A Fővárosi Főügyészség augusztusban jelentette be, hogy azonosították az ördög ügyvédjét. Ezután Czeglédy Csaba ügyvéd, szombathelyi független önkormányzati képviselő – a Demokratikus Koalíció jelöltje az ellenzéki előválasztáson – a 24.hu portálnak elismerte, hogy őt gyanúsították meg, de kijelentette: nem ő áll Az ördög ügyvédje blog mögött.

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Özönlenek a rendőrautók a McDonald'shoz: holttestet jelentettek be

mandiner.hu

Dedó a köbön: Mráz Ágoston Sámuel nevével viccelődött Magyar Péter

ripost.hu

„A kilátástalanság, a kérdés, mi lesz velem” - Megmérgezték, megvakult a Házasság első látásra szereplője

magyarnemzet.hu

Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lövésre riadtak egy csendes budapesti utca lakói, Majka "barátja" rántott fegyvert az otthonában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Lehallgat a Google, a szakértő elárulta, hogy védheted ki!

INSIDER

Együttműködési megállapodást kötött a Gondosóra Program és a gyógyszerészkamara

INSIDER

Figyelmeztetést adott ki az állatorvos: ez a négy kerti növény halálos a kutyákra

INSIDER

Óráink vannak hátra, brutális napkitörés várható