Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.10.19.

Összeesett a bácsi a kőbányai boltban – szégyenszemre ezt tették a vásárlók

Egyetlen ember önzetlenségén múlt, hogy az idős férfi végül túlélte az incidenst.

Az eset egy X. kerületi szupermarketben zajlott le hétfő reggel, amikor is egy idős férfi hirtelen elájult a kasszánál, amikor épp fizetni készült. A megdöbbentő az egészben az, hogy sokáig senki nem volt hajlandó segíteni neki. A pénztáros és a körülötte álló emberek nem tudták, hogy mitévők legyenek ebben a helyzetben.

Illusztráció (Fotó: Pixabay)

Farkas Zoltán volt az egyetlen ember, aki végül odament hozzá segíteni.

„Először csak annyit láttam, hogy fekvő helyzetből kelt fel éppen a bácsi, majd erősen kapaszkodott egy korlátba. Láthatóan rosszul volt. Megkérdeztem mi történt? A boltosok mondták, hogy a bácsi elesett, rohama volt. Furcsa volt, hogy ennek ellenére, senki sem segített a bácsinak. Nem is értettem az egészet. Úgy gondolom, hogy egy ilyen helyzetben azonnal segíteni kell.” – mondta Zoltán a Ripostnak, majd így folytatta:

„Ekkor léptem oda hozzá, kértem egy széket, amire le lehetett volna ültetni mert csuklott össze,nem bírt állni. Hoztak egy fellépőt, de a biztonsági őr csak azon aggodalmaskodott, hogy ne ott a pénztárnál ültessem le. Ekkor kijjebb vonszoltam a bácsit, mert nem bírta tartani magát. Leültettem a fellépőre,majd kértem hozzanak neki vizet.”

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

Zoltán segítségnyújtása azonban továbbra sem változtatott a szemtanúk hozzáállásán:

„Közben mondták ugyan hogy hívtak mentőt, de a kérésem ellenére sem hozott senki vizet. Úgyhogy bementem, levettem egyet a polcról majd abból próbáltam itatni, de nem tudott inni sem szegény. Közben csúszott le a fellépőről, nekem kellett megtartanom. Próbáltam vele kommunikálni,de nem tudott válaszolni. A zsebében volt a tárcája, abban volt a TAJ kártyája, amit kivettem, majd szerencsére nemsokára jött a mentőszolgálat és átvette a bácsit. Mélységesen felháborított az eset. Legszomorúbb, hogy senki nem segített volna neki. Reggel 8 óra volt, tele volt a bolt emberrel és senki. Nem értem, hogy lehetnek ilyenek az emberek” – zárta le a megdöbbentő történetet a férfi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

INSIDER

Egymilliárd forint egy magyar kisfiú, Tomika élete

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért