Létrehozva: 2021.10.29.

Tragikus évforduló: 9 éve ölték meg kegyetlenül Szita Bencét, a gyilkosok elnyerték méltó büntetésüket

Kilenc évvel ezelőtt, 2012. október 29-én gyilkolta meg Szita Bencét két hajléktalan, és az őket felbérlő P. Erika. A kisfiú ma már húsz éves lenne.

Idén szeptemberben lett volna húsz éves Szita Bence, az a felsőmocsoládi kisfiú, akit nevelőapja barátnője, P. Erika felbujtására ölt meg két hajléktalan, B. József és K. József.

A kisfiú nehéz körülmények között élt: édesanyja az anyagi problémái miatt nem tudta nevelni, de Bence nővérének, Lillának az édesapja, Gyöngyi Sándor magához vette a kisfiút. Bence élete ekkor jobbra fordult, Sándor a sajátjaként szerette Bencét, aki örült, hogy a féltestvérével és nevelőapukájával élhet.

Szita Bence húsz éves lenne (Fotó: Ripost)

A viharfelhők akkor kezdtek gyülekezni, amikor Sándor összejött P. Erikával, akinek volt egy Bencével egykorú kisfia. A két kisgyerek nem jött ki jól egymással, ezért Sándor – Bence érdekeit szem előtt tartva – megkérte Erikát, hogy költözzenek külön, és úgy folytassák a kapcsolatukat.

Erika ezt képtelen volt feldolgozni, és a kisfiú iránt érzett féltékenység munkálkodni kezdett benne: az ördögöt látta Bencében, és elhatározta, hogy a gyermek életére tör. Azt hitte, hogy ha Bence eltűnik a képből, Sándorral boldogan élhetnek.

Kegyetlen tervét 2012. október 29-én váltotta valóra: üzenetben rávette Bencét, hogy Felsőmocsoládról buszozzon be hozzá Kaposvárra, és töltsenek együtt néhány napot. A nevelőapa jóhiszeműen elengedte a kisfiát, aki örült, hogy Erikával, és az idővel a nőhöz költözött nővérével, Lillával lehet.

Ez a vágya azonban soha nem teljesült: Erika autóba ültette Bencét, és az általa felbérelt két hajléktalannal, B. Józseffel és K. Józseffel először egy kocsmába vitték a kisfiút, ahol alkoholt itattak vele, majd Sántos külterületére csalták, ahol brutális módon kivégezték az ártatlan gyereket.

A tizenegy éves kisfiú az orvosszakértői vizsgálatok szerint még élt, amikor – megannyi kínszenvedés után – egy erdős részen a föld alá temették.

Erika ezután döbbenetes módon viselkedett: aznap este felhívta Bence nevelőapukáját, azt állítva, hogy a kisfiú elszökött mellőle az egyik hipermarket parkolójából.

Napokon keresztül úgy viselkedett, mintha semmi köze nem lenne a gyerek eltűnéséhez, mígnem november 3-án, Toponár környékén a rendőrök megtalálták az elásott holttestet. A tettesek ugyanis brutális tettük után kiásták és máshova temették a kisfiú testét.

Ezután hamar képbe került P. Erika és a két hajléktalan, akik ellen vádat emeltek.

2014. január 10-én született végleges ítélet az ügyben: a Pécsi Ítélőtábla jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a gyilkosokat, akik még ezután is egymásra mutogattak, egyikük sem ismerte be a tettét.

A három gyilkos azóta elnyerte méltó büntetését: P. Erika 2017. január 29-én mellrák következtében meghalt a tököli rabkórházban. B. József 2019. június 6-án tüdőrák következtében halt meg a tököli rabkórházban. K. József 2019. szeptember 30-án hunyt el a tököli rabkórházban.

A sors azonban Bence nevelőapukájához sem volt kegyes: Gyöngyi Sándor, aki őszintén, tiszta szívből szerette és gyászolta a kisfiút, belebetegedett a tragédiába. Hosszantartó betegség után 2020. november elején elhunyt.

A legnagyobb vágya azonban teljesült: azt kívánta, hogy tovább élhessen, mint kisfia gyilkosai. A sors szomorú fordulata folytán azonban ez nem sokáig adatott meg neki.

origo.hu

Hátborzongató felfedezés: földönkívüliekké alakulnak a Nemzetközi Űrállomáson

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

magyarnemzet.hu

Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Szintlépés: az Egyesült Államok nyíltan megfenyegette Magyarországot

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

travelo.hu

Szenzációs feltárás: 500 éve eltűnt templomra bukkantak Visegrádon egy teniszpálya alatt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Együttműködési megállapodást kötött a Gondosóra program és a gyógyszerészkamara

INSIDER

Figyelmeztetést adott ki az állatorvos: ez a négy kerti növény halálos a kutyákra

INSIDER

Óráink vannak hátra, brutális napkitörés várható

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: a mostani városvezetéssel az a baj, hogy a szív és a meló is hiányzik belőle