Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.10.30.

Túlélte a rákot a 2 éves kislány, most ezzel a szörnyű betegséggel küzd

Nagyon drága a terápia, az összefogás erejében bíznak a szülők.

Szerző Ripost

A két éves Emili annyi szörnyűségen van túl, ami egy felnőttet is megviselne.

A kálvária rögtön a születése után kezdődött, nem vett levegőt. Aztán egy hét vizsgálgatás után úgy tűnt, minden rendben van, hazavitték őt a kórházból. Később kiderült, hogy Emili rákos. Retinoblastomája volt. 3 hetente altatták és lézerezték a szemét, közben 3 hónap kemoterápia és számos más vizsgálat, ami várt rá. Lumbálták, agyvizet csapoltak, MRI, EMG, EEG, teljes anyagcsere vizsgálat, ultrahangok, röntgen.

A kislány rákos volt, de 2 éves korára legyőzte a daganatot. A szülők már megkönnyebültek, de akkor megérkezett a genetikai eredmény: 13q kromoszóma szindróma. Nincs több ilyen regisztrált magyar beteg gyermek. Ő az egyedüli.

„Mikor azt hallod több orvostól, hogy ebből a gyerekből nem lesz semmi, akkor összeroppansz lelkileg. Kellett pár nap, míg abbahagytam az önsajnálatot, hogy miért pont velünk történik ez, aztán elhatároztam, hogy ez nem igaz! Mi meg tudjuk csinálni! Emiliből igenis lesz valaki!!! És a szeretet és sok-sok fejlesztés mindent megold!” – írja a csoportban az édesanya.

A kislány most tanul járni, fejlesztéseken vesz részt, amik nagyon drágák. Ezért csináltak egy csoportot, ahol a kislány kezelésére gyűjtenek.

A kislány történetét az SMA-s Zsombor szülei is megosztották, segítséget kérnek a kislánynak.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

magyarnemzet.hu

Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról

ripost.hu

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

travelo.hu

Ilyenkor a legjobb a virágos udvarokkal teli Córdobában lenni

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor