Létrehozva: 2021.11.23.

A Vörösmarty tér ékessége: Karácsony Gergely visszatért ahhoz a megoldáshoz, amit méltatlannak titulált

Újra „levegőért kapkod” a Vörösmarty tér ékessége, pedig két éve súlyos pénzért, 40 millióért rendeltek neki korszerű téli pavilont. A szakértők szerint ennél rosszabb nem is történhetett volna az emlékművel, hiszen így a mállékony anyagú szobor súlyos erodálódásnak van kitéve.

„A téren lévő Vörösmarty-szobor az ünnephez és Budapesthez is méltatlan védelmet kapott ezidáig a téli időszakban, így a Hello Wood progresszív csapatának köszönhetően elkészíttettek egy innovatív építményt, amely védi a szobrot a csapadéktól” – ezt Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere jelentette be büszkén két éve, még a 2019. évi Vörösmarty téri adventi vásár sajtótájékoztatóján, rögtön a választások utáni hetekben. Az akkor felhúzott pavilonnak azonban – amelynek költsége 40 millió forint volt – tavaly, és az idei télen is hűlt helye. A Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat visszatért ahhoz a megoldáshoz, amit a restaurálási terv is elkerülni javasolt, és amit a főpolgármester maga is méltatlannak titulált.

A Művészeti Pajzs formája és alaprajza a 9 méter magas emlékmű méretéhez és a tér elliptikus kialakításához igazodott.
Fotó: Metropol

A Metropol megkereste a Városházát az ügyben, kérdéseikre 4 napig nem jött válasz, csak annyi, hogy megtelt a sajtóosztály központi mailfiókja. Vélhetően a Városháza eladása körüli botrány lehet az oka...

Karácsony Gergely nem állta a szavát?

Az alkotócsoport akkori közlése szerint, az építmény kialakításakor lényeges szempont volt a praktikusság: „A carrarai márványból faragott műalkotás érzékeny a nedvesség és a fagy által okozott sérülésekre. Az ideiglenes berendezést minden szezon végén lebontják; elemei jövő télen újra összerakhatók a téren. A hatalmas, íves szerkezet szellősségét időjárásálló acéllemezeinek köszönheti, míg az átlátszó plexi homlokzat védi a zuhogó esőtől” -írja a Hello Wood ma is honlapján, amelyet a pavilon átadásakor maga Karácsony Gergely is megerősített. A kontra.hu szerint azért nincs pavilon azóta sem, mert a baloldali vezetésű főváros hozzá nem értése miatt nem tudta kikényszeríteni a szerződés betartását a kivitelező céggel szemben. A Metropol megkereste a céget, de lapzártájukig nem kaptak választ.

„Az is jobb megoldás lenne, ha egyáltalán nem takarják le”

„Ez egy rendkívül szakmaiatlan megoldás. A márvány három legnagyobb ellensége az eső, a szmog és a fagy. Mivel a fóliát általában ősszel rakják rá, az alkotás már eleve tartalmaz vizet. A víztől a márvány kristályos anyaga „kicukrosodik” és elkezd roncsolódni és ehhez a takarás nagymértékben hozzájárul. Ez szakmailag hatalmas hiba, a pavilon remek megoldás volt„ – nyilatkozta a Metropolnak Párkányi Raab Péter, Kossuth-díjas szobrászművész. A fóliázásnak van még egy hatalmas hátránya. A szobor nem tud szellőzni, így a pára beszorul a takarás alá. Ez lecsapódik a kő felületére, és ha mínusz van, akkor rá is fagy. Mindenféle gombák és mikroorganizmusok jelennek meg rajta, amelyek tovább roncsolják a felületet. Ezek a mikrorepedésekbe is bejutnak és elszínezik a szobrot, ez pedig évről-évre erősödik – mondják a restaurátorok, akik szerint már az is jobb megoldás lenne, ha egyáltalán nem takarják le az emlékművet.

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

life.hu

Met-gála 2024: ezek a sztárok alaposan mellényúltak, ők voltak a legrosszabbul öltözöttek

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Gulyás Gergely ezt soha nem tudta volna elképzelni Magyar Péterről

INSIDER

A Kúria is megerősítette: jogellenesen építkezett Tordai Bence

INSIDER

Bejelentették az új, lecsökkentett üzemanyagárakat - mától érvényes

INSIDER

Jön a hidegfront: megbolondul az időjárás, ugrálni fog a hőmérő higanyszála