Létrehozva: 2021.11.10.

Hihetetlen, mi zajlik a Szentlélek téren

Tömegek a megállókban, mérgelődő árusok és egy, a téren árválkodó mobilvécé. A Szentlélek tér felújításának bejelentése után még mindig nem világos, hogy pontosan milyen változás is történt ott az utóbbi időszakban.

A Szentlélek tér felújítását sokan fogadták kitörő örömmel, hiszen Észak-Buda lakóinak jelentős része utazása során érinti a területet. Jelenleg azonban a változásnak nem sok nyoma van. Az árusító bódékat a 2020 decemberével lejáró szerződésüket kivárva lebontották azzal az ígérettel, hogy az ottani boltok egy része majd helyet kap a tér új kivitelezésében is.

Egy-két vállalkozás pedig ideiglenesen addig is placcot kapott a téren, amíg az el nem készül, de jelenleg nem úgy tűnik, hogy ez egyhamar eljönne, hiszen jelenleg semmi jelentős változás nem történik.

Fotó: Metropol

Annyit lehet tudni, hogy 2020 végéhez képest a következő három éven belül készülnek el a bódék és a középen helyet kapó épület is.

„Az első ütemben a pályázat szerint helyet kap grilles reggeliző, kávézó és nemzeti dohánybolt, valamint nyilvános vécé... A tér közepére tervezett épület csak később, a fejlesztés tervezett második ütemében készülhet el, három éven belül” – áll az obuda.hu oldalán, ahol a megújult tér látványtervét is bemutatják.

Fotó: Metropol

Az Óbuda-Békásmegyer önkormányzatának képviselő-testülete „Óbuda kapuja 1” című pályázati felhívását – amely új pavilonok kialakítására és üzemeltetéséről szólt a Szentlélek téren – a Minőségi Óbudáért Konzorcium nyerte meg, amivel a III. kerületi Önkormányzat 2021. február 10-én kötött területbérleti szerződést. Bár maga a kiviteli terv felépítményekre vonatkozó része csak márciusban készült el, a vállalkozók pavilonjait már januárban elbontották.

A műanyag mobilvécé mára a tér ikonikus lett

Az önkormányzat a tér egy részét lassan egy éve lezárta, ám azon egy kapavágás sem történt, mindössze egy kék mobilvécé árválkodik a közepén. Az egyik közelben dolgozó leírása alapján az elzárt terület mostanra szimbolikussá vált mobilvécéje nem a munkásoknak van fenntartva, hanem azoknak a lebontott bódékból kiköltöztetett dolgozóknak, akik most az új bódékból hiányzó illemhely híján kénytelenek a „pottyantósban” végezni a dolgukat.

A mobilvécéhez bejutni önmagában kisebb kihívást jelent, egy meghajlított kordonon és rengeteg sáron át vezet hozzá az út (Fotó: Metropol)

„Úgy tudom, hogy a dohanybolt is ott volt régen, de kiköltöztetésük után most a mobilvécét kell használniuk, és jelenleg fogalmuk sincs meddig tart ez a kellemetlen állapot„ - árulta el a Metropolnak a forrás. Az árusok jelenleg a kordon egy lehajlított részén keresztülmászva juthatnak el a vécéig, és a latyakos sár is nehezíti a bejutást.

Várják, hogy elrohadjon a fa

„Annyit tudok, hogy ide akarnak építeni valami kiszolgáló egységet. Olyasmit, ami korábban is volt, csak újszerűbbet. A bekerített területtel semmi sem történt az utóbbi időszakban” – számolt be a Metropolnak Zsófi, aki napi szinten kel át a téren. „Szerintem egész egyszerűen arra várnak, hogy elrohadjon az a fa ott a közepén. Akkor majd jogosan vághatják ki, és végre elkezdhetik a munkálatokat...” Zsófi véleményével egyébként minden megkérdezett téren áthaladó nagyjából egyetértett.

Átszervezték a BKK járatokat

A BKK hétfőn 10 órától a Szentlélek téren közlekedő buszainál egészen 2022 márciusáig változtat a fel- és leszálláson. Az ideiglenes átszervezés okának pedig „építkezést” adtak meg, ennek azonban a változások ellenére egyelőre nyoma sincs.

 

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

metropol.hu

„Elsődleges célponttá vált” – sztárklub csábítja Marco Rossi felfedezettjét

hirtv.hu

Kormányinfó élőben a HírTV műsorán

origo.hu

Újabb ország kezd nukleáris hadgyakorlatba, egy lépésre az atomháború

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Döbbenetes szám, ennyi embert érint a demencia Magyarországon

INSIDER

Inspiráló nők a Gourmet országkóstolóján

INSIDER

Anyák napjáról hazafelé erőszakoltak meg egy borsodi lányt, olyan brutálisan, hogy jelenleg is mélyaltatásban van

INSIDER

Semmi sem szent: tucatjával lopják a muskátlikat a váci temetőből