Létrehozva: 2021.11.24.

Pedofil háziorvos praktizál Budapesten: Egy kislány öngyilkos lett

Egészen elképesztő történet rajzolódik ki a betegei szexuális zaklatása miatt feljelentett jemeni származású orvos múltjában.

A Blikk információi szerint a férfi úgy praktizálhat hosszú évek óta, hogy nyomozás indult ellene egy 14 év alatti lány megerőszakolásáért. A doktorral szemben szexuális erőszak és személyi szabadság megsértése miatt indult eljárás, ám végül azt megszüntették. Úgy tudják, a férfi 2016-ban egy buszon ismerkedett meg egy kiskorú, mentálisan beteg lánnyal, akit elcsalt magához, majd a beleegyezése nélkül és akarata ellenére háromszor is megerőszakolta. A lány feljelentést tett, és az általa elmondottak alapján a nyomozás elindult. Később azért szüntették meg, mert a lány 2018-ban véget vetett az életének, az ő beszámolóján kívül pedig nem volt más bizonyítéka a nyomozó hatóságnak.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

Azóta két hasonló ügyben is eljárás indult a doktorral szemben.

„Furcsa volt, hogy folyamatosan húzkodta a zokniját a doktor, de csak később tudtuk meg, hogy azért, mert nyomkövető van a lábán” – mondta el az egyik egészségügyi dolgozó, megjegyezve, folyamatosan téma volt, hogy az orvost nem szabad egyedül hagyni női páciensekkel, mert tapogatja őket.

A férfi, mint azt a Fővárosi Főügyészség két héttel ezelőtti közleménye is tartalmazza, idén július 21-én egy budapesti rendelőintézetben a vizsgálóágyon fekvő, kiszolgáltatott helyzetben lévő női beteget összevissza fogdosta. Az asszony panasszal élt az orvossal szemben, a történtekről a Nemzeti Védelmi Szolgálat is értesült, amely nemcsak az általa védett állomány, köztük az egészségügyi dolgozók korrupciós ügyeivel foglalkozik, de minden, a munkahelyükön, a munkakörük gyakorlásával összefüggésben elkövetett bűncselekmény esetén fellép. Az NVSZ ebben az ügyben is feljelentés tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, ahol elindult a nyomozás szexuális kényszerítés gyanúja miatt.

Van másik büntetőeljárás is A molesztáló orvos lábán azért volt nyomkövető volt, mert egy vele szemben szintén szexuális kényszerítés miatt folyó korábbi eljárásban bűnügyi felügyelet alatt állt. Dolgozni pedig úgy tudott, hogy nem kizárólag az otthonára szólt a személyi szabadság korlátozása, hanem az egész országban szabadon mozoghatott. Ez az ügy már a bíróság előtt van, mert az ügyészség márciusában benyújtotta a vádiratot. A Blikk megkereste a Magyar Orvosi Kamarát, ahol arról érdeklődtek, miképp dolgozhatott az orvos nyomkövetővel a lábán, tudott-e a munkáltató az ellene folyó eljárásokról, illetve indult-e vele szemben etikai vizsgálat. A kamarától mindhárom kérdésre ugyanazt a kurta választ kapták: „Nincs erről információnk”.

 

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!