Létrehozva: 2021.12.08.

Megszólalt a WHO az omikron kapcsán

Az Egészségügyi Világszervezet most tiszta vizet öntött a pohárba, azzal kapcsolatban, mennyire hatékonyak a vakcinák az új variáns ellen.

„Nincs ok kételkedni abban, hogy a jelenleg rendelkezésre álló vakcinák védelmet nyújtanak a Covid-19 súlyos szövődményeinek kialakulása ellen az omikron variáns esetében is” – mondta el Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vészhelyzeti igazgatója az AFP francia hírügynökség szerda hajnalban megjelent interjújában.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

„Nagyon hatékony oltóanyagok állnak rendelkezésünkre, amelyek bizonyították erejüket az eddigi összes variánssal szemben, ami a súlyos megbetegedést és kórházba kerülést illeti, és semmi okunk azt gondolni, hogy ez most máshogy lesz” – fogalmazott Ryan.

A variáns eddig viselkedése nem utal arra, hogy az eddigi változatoknál súlyosabb betegséget tudna okozni, Afrikában egyes helyeken enyhébb tünetekről számoltak be” – folytatta a WHO-igazgató, hozzátéve, hogy az omikron variáns esetében még csak a vizsgálatok kezdeti szakasza tart, és óvatosan kell elemezni az adatokat.

A Bloomberg News kedden dél-afrikai kutatókra hivatkozva arról írt, hogy a Pfizer/BioNTech-vakcina részleges védelmet nyújt az omikron variánssal szemben, amit emlékeztető oltásokkal erősíteni lehet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hihetetlen, de besüt a nap a barlangstrand mennyezetén - képek

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

metropol.hu

Rémisztő alakot fotóztak a Nap felszínén az európai űrszondák

mandiner.hu

Arcátlan kettős mérce Brüsszel részéről: Tusk miatt lezárnák a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelországban

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Jó hír az autósoknak! Szerdától tovább csökkennek az üzemanyagárak

INSIDER

Trapper farmer, Tisza cipő, Csepel kerékpár - Újra hódítanak a hazai retró márkák - Galéria

INSIDER

Kinőtt vagy megunt ruhák? Használt textíliák? Ki ne dobd őket, mutatunk egy jobb megoldást!

INSIDER

Szuperélelmiszernek tartják és most van a szezonja: két hét alatt felére csökkent az eper ára