Létrehozva: 2021.12.07.

Itt kell jelentkezni a szülőknek, ha be akarják oltatni az 5 évnél idősebb gyereküket

December 13-án érkezik a gyerekeknek szánt Pfizer Magyarországra.

Szerdán, december 8-án indul Magyarországon az 5-12 éves korosztály oltási regisztrációja.

Az eredeti terveknél egy héttel korábban, december 13-án érkezik meg az országba a megrendelt 2 millió Pfizer vakcina, így az oltás is hamarabb kezdődhet.

A kiskorúakat Pfizer vakcinával oltják, aminek ugyanaz a hatóanyaga, mint a felnőtt verziónak, csak 30 mikrogramm helyett 10 mikrogrammból áll egy adag. Ebből is két dózis szükséges, 21 nap különbséggel.

Eddig van idejük összeírni a háziorvosoknak az igényléseket, időpontokat adni. Mivel egy csomagban 10 ampulla van, úgy kell szervezni az oltást, hogy egyszerre 10 gyereket oltsanak be.

Megtudtuk: nem csak a háziorvosoknál, a kórházi oltópontokon is foglalhat időpontot az a szülő, aki szeretné beoltatni a gyermekét.

A gyerekek esetében minden esetben szükség van szülői hozzájáruló nyilatkozatra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

travelo.hu

A Yellowstone Nemzeti Park egyik forrásba esett egy férfi, esélye sem volt a túlélésre

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Szuperélelmiszernek tartják és most van a szezonja: két hét alatt felére csökkent az eper ára

INSIDER

Felkavaró részletek: gyerekek bukkantak rá az Aszódon elrejtett holttestre

INSIDER

Magyar Péterék összevissza kapkodnak, egymás után állnak elő vállalhatatlan jelöltekkel

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter