Létrehozva: 2021.12.23.

Őrület az úton: pokoli haragra gerjedt a sofőr, ott büntette a másik autóst, ahol tudta

A férfi annyira bedühödött, hogy még a fizikai erőszaktól sem riadt vissza.

Kis híján balesetet okozott, majd büntetőfékezés után még a másik autóban ülő ártatlan sofőrre is rátámadt egy férfi Felsőpetény közelében.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

Minden úgy kezdődött, hogy a férfit nagyon felidegesítette az előtte 70 km/h sebességgel haladó autós. Ezért a dühös sofőr veszélyesen közel ment az előtte lévőhöz, majd többször rádudálva megelőzte. A manőver után visszatért a sávba és büntetőfékezett.

Ezek után mindkét autós megállt, a majd a kis híján balesetet okozó odament a másik autóshoz és szidalmazni kezdte, majd a letekert ablakon át pofon vágta az ártatlan autóst. Az ijedtében felhúzta az ablakot, így a dühödt sofőr annak autóján töltötte ki a haragját, mintegy 60 ezer forintos kárt okozva.

„Az ügyészség a férfi ellen a testi sértés, a rongálás és a garázdaság mellett közúti veszélyeztetés miatt is vádat emelt, melyben a vádlott büntetlen előéletére figyelemmel felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására, közúti járművezetéstől eltiltásra, valamint arra tett indítványt, hogy a vádlott a járműben okozott kárt és a közel 60.000,- Ft bűnügyi költséget is fizesse meg” – közölte a Nógrád Megyei Főügyészség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

metropol.hu

Most érkezett: baleset történt, erre készüljenek a 4-es 6-os villamos utasai

origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak

INSIDER

Emberi csontokat találtak az ajkai csónakázótóban: hátborzongató, hogyan kerülhettek oda

INSIDER

Imaláncot indítottak a 8 éves Gergőért, kegyetlen kór támadta meg