Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.12.13.

Jogerősen életfogytiglanra ítélték a magyar bérgyilkost

A szerbiai magyar férfit két gyilkosság miatt ítélte el a Fővárosi Ítélőtábla.

A csantavéri születésű D. Csaba szerb-magyar kettős állampolgár 2018 júliusában fényes nappal egy amszterdami kávézóban tarkón lőtt egy horvát férfit.

Később elhatározta, hogy végez egy magyar kábítószer-kereskedővel, akivel találkozót beszélt meg 2018. szeptember 19-én estére Budapestre, a XV. kerületi Szentmihályi úti bevásárlóközpont és a Szilas-patak közé.

A találkozón elterelte a figyelmét azzal, hogy kábítószernek látszó, valójában cukorhelyettesítő anyagot tartalmazó csomagokat adott át neki megvizsgálásra, eközben fejbe lőtte őt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói nemzetközi együttműködéssel azonosították az elkövetőt, akit 2019. március 1-jén a cseh rendőrség fogott el Prágában.

Kiderült: a férfit korábban már egy másik ügyben az Újvidéki Törvényszék emberölés kísérlete miatt elítélte.

Képünk illusztráció
Fotó: 123RF / 123RF

A Fővárosi Törvényszék idén márciusban életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte, azzal, hogy leghamarabb negyven év elteltével bocsátható feltételes szabadságra, ám az a döntés fellebbezések miatt nem emelkedhetett jogerőre, így került az ügy másodfokon az ítélőtáblára.

A táblabíróság másodfokon D. Csaba cselekményét különös visszaesőként, előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölésnek minősítette, továbbá megállapította a lőfegyverrel és lőszerrel folytatólagosan elkövetett visszaélés bűntettét is. Az ítélőtábla helyben hagyta az első fokon kiszabott életfogytiglani büntetést.

Felidézték: a férfi az eljárás során arról is beszélt, hogy „helyesnek tartja az igazságszolgáltatást saját kezébe venni és önhatalommal is érvényt szerezni meggyőződésének, ennek érdekében akár embereket ölni, továbbá, hogy egy 'gengszter' életét értéktelennek tartva az ilyen ember életének önkényes elvételét kifejezetten jogszerűnek tartja”.

A bíróság kitért arra is, hogy bár felderíteni nem lehetett a konkrét motivációkat, de bizonyos, hogy az elkövető nem személyes indítékból ölte meg a sértetteket.

„A hidegvérrel, ismeretlen személy érdekeinek megfelelően elkövetett súlyos, élet elleni bűncselekmények a vádlott emberi életet – mint legfőbb értéket – semmibevevő, a törvényekkel következetesen szembeszegülő, a társadalmi együttélés normáit elfogadni képtelen személyes jellemzőire világítanak rá” – fogalmaztak.

A Fővárosi Ítélőtábla szerint az ilyen elkövetővel szemben csak a legsúlyosabb büntetés, az életfogytig tartó szabadságvesztés tekinthető arányosnak, csak ez alkalmas arra, hogy másokat is visszatartson hasonló bűncselekmény elkövetésétől.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

mandiner.hu

Simán győzött, és még picit reménykedhet a Liverpool

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Egymilliárd forint egy magyar kisfiú, Tomika élete

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért

INSIDER

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?