Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.12.12.

Karácsonyra másodmagával Gödöllőre költözött a Mikulás – videó

Az egyedi és különleges hangulatú Karácsonyház ingyenesen látogatható Gödöllőn.

A gödöllői Karácsonyház igazi turisztikai attrakció, kiváló program az ünnepi hangolódásra.

Az aktuális trendeknek megfelelően díszített karácsonyfákból és dekorációkból ihletet is meríthetnek a látogatók, ráadásul a helyszínen meg is lehet vásárolni a kinézett díszeket, kellékeket.

Már amikor a 3 méteres diótörős kapun áthaladnak a látogatók, egy meseszerű helyszínen találják magukat.

Aki a házba belép, az rögtön a Mikulás nappalijában találja magát. Ott áll velünk szemben a Mikulás felesége, aki a frissen sütött kuglófot viszi az urának. A háttérből hallatszik egy kis durmogás, szundikálás hangja. A Mikulás valószínűleg pihen.

„22 éve vagyunk Gödöllőn, különböző helyszíneken, már 5 éve egy szép műemlék épületben, a várkapitányi lakban kapott helyett a Karácsonyház. Október végétől várjuk a látogatókat karácsonyig, illetve a két ünnep között is nyitva vagyunk egy darabig” – mondta a Ripost-nak Kruták Zsófia, a Karácsonyház vezetője.

Megtudtuk: 2019-ben közel 92 ezer látogatójuk volt, 2020-ban a korlátozások miatt csökkent ugyan a látogatószám, de így is 64 ezren voltak kiváncsiak a különleges házra. Az ország egész részéről érkeznek látogatók.

„A Karácsonyház lényege az, hogy elvarázsolódjunk, a hétköznapokból kiszakadjunk és egy különleges karácsonyi hangulatban érezhessük magunkat. Több tízezer fajta terméket kínálunk, lehet válogatni a díszek és apró dekorációk között” – magyarázta Zsófia.

„Hallottam, hogy megnyílt a Karácsonyház és eljöttünk a barátnőmmel megnézni, milyen ötleteket lehetne szerezni, hogy milyen újdonságok vannak a korábbi évekhez képest. Most kezdtük el a körbejárást, még nincs konkrét elképzelés, majd a nap végére kialakul” – mondta Bene Mária.

„Már jópár éve ide járok, nagyon szeretem, mert nagyon hangulatos. Mindig szól a zene. Mindig találok itt különleges díszeket, most egy cuki rókásat találtam” – mondta Bea a helyszínen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghalt az argentinok világbajnok szövetségi kapitánya

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

metropol.hu

Borzalmas baleset Ceglédnél, gyerekek vannak életveszélyben

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

INSIDER

Egymilliárd forint egy magyar kisfiú, Tomika élete

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért