Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.12.20.

Orbán Viktor: Aláírtuk! Februárban érkezik a fegyverpénz

Hazánk kormányfője a Facebookon tett újabb nagy bejelentést, ami ezúttal a rendőröket és a katonákat érinti.

„Rendőri és katonai vezetők jártak nálam” – kezdte a Facebookra feltöltött videójában Orbán Viktor.

Magyarország miniszterelnöke azért hívta össze a találkozót, hogy megvitassák a fegyveres szerveknek korábban bejelentett fizetésemelést.

„A rendőrök és a katonák nélkül nem tudtunk volna védekezni a vírussal szemben” – mondta a kormányfő, majd közölte, nemcsak a 10 százalékos béremelésüket kapják meg a határokon is fontos szolgálatot teljesítő katonák és rendőrök, de jövőre hat havi fizetésüket pluszban kézhez kapják fegyverpénzként.

Az idei és a jövő évi adócsökkentés összege meghaladja a 2100 milliárd forintot – közölte a pénzügyminiszter szerdán a Facebookon. A járvány miatt újabb adócsökkentések segítik a magyar gazdaságot, a vállalkozásokat, a béremeléseket és a gyermekes családokat.

A Varga Mihály közösségi oldalán megosztott magyarázó videóban az adócsökkentésről közölték azt is, jövőre Magyarország legnagyobb adócsökkentése jön, 1500 milliárd forint összegben.

Kifejtették: a családi adóvisszatérítéssel 600 milliárd forintot kapnak vissza a gyermeket nevelő szülők.

A 25 év alattiak személyi jövedelemadó mentessége 140 milliárd forintot hagy a fiataloknál.

A kormány 17-ről 13 százalékra csökkenti a munka közterhét, megszünteti az 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulást, 2,5 százalékkal mérsékelik a szociális hozzájárulási adót, ezekkel az intézkedésekkel 600 milliárd forinttal több maradhat a cégeknél.

Azzal a döntéssel pedig, hogy 11-ről 10 százalékra csökkentik a kisvállalati adókulcsot, 10 milliárd forintot hagynak az érintett vállalkozásoknál.

A „Milyen adócsökkentések jönnek jövőre? Válasz 50 másodpercben” című videóban közölték azt is, a kormány meghosszabbítja a kis- és középvállalkozások helyi iparűzési adókedvezményét, ami 150 milliárd forintnyi megtakarítást jelent.

A magyar gazdaságtörténet legnagyobb adócsökkentése valósul meg 2022 elején – közölte pénteken a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető a MetMax Europe Zrt. fémmegmunkáló vállalat töltéstavai gyárának megnyitóján arról számolt be, hogy míg 2010-ben egy közepes méretű cég vállalati adóterhei 54,5 százalékot tettek ki, a hamarosan életbe lépő intézkedések nyomán ezek már 33 százalék alatt lesznek.

Kiemelte, hogy a munkáltatói adóterhek 4 százalékkal csökkennek, a 25 év alattiaknak nem kell majd személyi jövedelemadót (szja) fizetniük, illetve kétmillió, gyermeket nevelő szülő visszakapja az idén befizetett szja-t.

A MetMax Europe Zrt. nagy nemzetközi vállalatok beszállítója, termékei egyebek mellett vasúti futómű- és fékberendezések, szivattyúk alkatrészeiként kerülnek beépítésre. Az állam 1,7 milliárd forinttal támogatta az 5,1 milliárd forintos beruházást, amelynek nyomán ötven új munkahely jön létre.

Beszédében Szijjártó Péter aláhúzta: a magyar gazdaság erejét mutatja, hogy mára a vidéki, közepes méretű, hazai tulajdonban lévő cégek képessé váltak arra, hogy fejlett technológiai színvonalat képviselő ágazatokban is kilépjenek a világpiacra.

Ennek kapcsán rámutatott, hogy Magyarország a tizedik legnyitottabb gazdaság a világon: az export és a bruttó hazai termék (GDP) egymáshoz viszonyított aránya 83 százalék. Ezért szerinte különösen fontosak a kivitelre termelő cégek a magyar gazdaságban.

A miniszter ezt követően hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvánnyal szemben kizárólag az oltások jelentenek védelmet, semmilyen lezárás vagy korlátozás nem jelent megoldást. Mint mondta, Magyarország vezető pozícióban van Európában a harmadik oltást felvettek arányát illetően, és nemrég megérkezett az első, kiskorúak immunizálására szolgáló vakcinaszállítmány is.

„Még több beoltott, még nagyobb biztonság” – fogalmazott. Majd hozzátette, hogy a sikeres oltási kampány nyomán Magyarország a többi európai országnál másfél hónappal korábban tudta újranyitni a gazdaságát, és így annak teljesítménye már a nyáron el tudta érni a járvány előtti szintet. Szerinte ez a világgazdaság vonatkozásában csak a jövő év végére fog megvalósulni.

„Míg 2008-2009-ben öt év kellett ahhoz, hogy visszataláljon a válság előtti pályájára a gazdaság, most elég volt másfél” – húzta alá Szijjártó Péter.

Végezetül pedig a beruházással összefüggésben kiemelte, hogy a magyar fémipar teljesítménye az idei év első tíz hónapjában 37 százalékkal nőtt, így termelési értéke megközelítette a 3000 milliárd forintot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Friss képek az orosz-ukrán háborúról

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért

INSIDER

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

INSIDER

Gyász: meghalt Simon István