Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2022.01.22.

Elképesztő összefogás a súlyosan beteg kislányért: Lilla esélyt kapott egy jobb életre

A szülők sosem gondolták volna, hogy ilyen hamar érkezik a segítség.

A most két és fél éves Lilla 10 naposan került be kórházba. A kislány epilepsziával él és súlyosan, halmozottan fogyatékos, ami értelmi- és mozgásszervi fejlődését is érinti. Mivel terápiarezisztens, azaz nem reagál teljesen a terápiákra, gyógyszerekre, így már annak is nagyon örülne a család, ha sikerülne jelentősen csökkenteni a kislány rohamainak számát. Az első genetikai vizsgálat negatív lett, jelenleg a második eredményére várnak, ugyanis még mindig nem tudni, miféle genetikai rendellenesség okozza a gyermek fejlődésbeli elmaradását.

A kislánynak rengeteg komplex terápiára van szüksége, mivel nagyon nehezen reagál a fejlesztésekre, így arra gyűjtöttek neki a szülei 1,5 millió forintot, hogy a következő évre biztosítani tudják számára mindezt. Talán álmukban sem gondolták, hogy ez az összeg egy hét alatt összegyűlik és Lilla ilyen hamar reményt kaphat egy jobb életre.

„Elképesztő sebességgel pörögtek az események ezalatt az alig több, mint 1 hét alatt. Fantasztikus felajánlásokkal, hihetetlen licitálásokkal, csodálatos emberekkel 'találkozhattunk'! Teljes a meghatottság! Nem tudok elég hálás lenni, hiszen a mi kis csöppségünk útját segítitek egyengetni. Mindenkinek szívből köszönjük a licit tárgyakat, illetve a liciteket! Igazi Angyalok vagytok!” – hálálkodott az édesanya a CsodaCsoport Alapítvány Facebook-oldalán, hozzátéve, hogy a folyamatban lévő aukciókat a következő támogatandó gyermek javára szeretnék felajánlani. Az anya leírta azt is, hogy óriási segítség ez most nekik, és Lillának igazi remény egy szebb, jobb életre.

„Jó érzés tudni, hogy nem vagyunk magunkra hagyva egy igen nehéz helyzetben!” – tette hozzá az édesanya.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

magyarnemzet.hu

Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Marozsán Fábián választ adott a nagy Grand Slam-kérdésre

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor