Létrehozva: 2022.03.12.

Példátlan gyorsaság: 6 ezer kilométernyi út újult meg 2010 óta

Gyorsabbá vált a közlekedés is az utóbbi 12 évben.

Szerző Ripost

Magyarország az elmúlt 12 évben hatalmas sebességre kapcsolt a közúthálózat fejlesztésben és a gyorsforgalmi úthálózat kiépítésében. 2010-ben még kevesebb mint 1300 kilométer volt a gyorsforgalmi úthálózat hossza, mára meghaladja az 1900 kilométert. Az elmúlt évtizedben mintegy 6000 kilométer út újult meg teljesen és 1200 kilométer hosszan jelenleg is folyik a munka. A Ripost7 cikke.

Ma már sokkal jobb utakon autózhatnak a magyarok, mint 2010 előtt. A gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése mellett az utóbbi három évben évente több mint 100 kilométer autópálya és autóút is épült Magyarországon. Ráadásul nem hitelből.

Fotó: Jászai Csaba / MTI

„Közelebb hoztuk a határon túli magyarokat”

A kormányzat 3 célt tűzött ki 2010-ben:

* Az autópályák érjék el az országhatárokat és kössék össze Magyarországot a szomszédos országokkal.

* Minden megyei jogú város váljon elérhetővé négysávos úton 2025-re.

* Az ország bármely pontjáról váljon elérhetővé egy négysávos út harminc percen belül 2025-re.

„Évszázados adósságot törlesztünk azzal, hogy közelebb hozzuk egymáshoz az anyaországban és a szomszédos országokban élő magyarokat” – foglalta össze az eredményeket közösségi oldalán György László. Az Innovációs és Technoló­giai Minisztérium államtitkára szerint a jelenleg zajló, illetve előkészületben levő beruházásokkal elérik a kitűzött célokat. Az Orbán-kormány az elmúlt 5 évben több mint 3600 milliárd forintot fordított ezekre a fejlesztésekre.

 

Sok mellékutat felújítottak a Magyar Falu programban

A Magyar Falu Program keretében évente 50 milliárd forint értékben indult olyan útfelújítási program, amely elsősorban a mellékutak helyreállítását tűzte ki célul. Mindenütt helyben döntöttek arról, mire van szükség. Új alapréteget építettek be, a rossz burkolatot elbontották, helyére új teherbíró pályaszerkezetet került, más helyeken a meglévő burkolat egyenetlenségeit kellett megszüntetni. Sok falusi út új kopóréteget kapott. Rendet tettek az utak mellett is, kitisztították az árkokat, helyreállították a vízelvezetést, új közlekedési táblákat helyeztek ki, az új kopórétegre új burkolati jelek is kerültek. Minden negyedik faluban újítottak vagy építettek így utat, összesen mintegy 860 településen. 

Fotó: Bodnár Boglárka / MTI

Még 3 megyei jogú városhoz kell gyorsforgalmi út 

2010 májusa óta 33 gyorsforgalmi útszakaszt adtak át, ez 600 km gyorsforgalmi út megépítését jelenti. 2010-ben 9, ma már csak 3 olyan megyei jogú városunk van, amely nem kapcsolódik gyorsforgalmi úthálózatba, de Zalaegerszeg, Kaposvár és Békéscsaba irányába is épül már a gyorsforgalmi út. Az elmúlt 2 évben Eger, Salgótarján, Sopron, Szolnok, Szombathely és Veszprém is megközelíthető lett 2x2 sávon. Ha a kormány a választások után folytathatja a munkát, 2025-re mind a 23 megyei jogú város 4 sávos úton lesz elérhető.  

Fotó: Jászai Csaba / MTI

Elkészült az M4 új szakasza, tehermentesítették Szolnokot 

Az autópálya új, 27 kilométeres szakasza Szolnokot elkerülve Abonyt és Törökszentmiklóst köti össze. A 2x2 sávos út újabb mérföldkő az épülő M4 életében: tehermentesíti Szolnokot az átmenő forgalomtól, emellett gyorsabban és biztonságosabban megközelíthető lesz Jász-Nagykun-Szolnok megye székhelye. A 27 kilométeres szakaszon 4 külön szintű csomópont, két pihenőhely, a Zagyva és a Tisza felett egy-egy híd épül. A szolnoki szakasz után a Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti nyomvonalon folytatódhat az útépítés, összesen 34 kilométeren.

Európában egyedülálló lesz ez a Tisza-híd

Magyar cég tervezte és magyar cégek építik az Európában egyedülálló M44-es Tisza-hidat. A híd ekhós szekérre emlékeztető szerkezete az egész kontinensen egyedülálló. Három megyét kapcsol össze az M44 a fejlesztéssel, 2025-re készül el.

Két új híd épül az Ipoly Nógrád megyei szakaszán is: Drégelypalánk-Ipolyhídvég és Őrhalom-Ipolyvarbó között. A beruházások egyenként 1,7 milliárd forintba kerülnek. A szlovák féllel közös építkezés befejezése 2023 végére várható. Az első világháború előtt 47 híd kötötte össze az Ipoly partjait, a háborúban azonban nagy részük elpusztult.

Díjat kapott a Monostori híd

2020. szeptemberében adták át a Komáromnál található Monostori hidat, mely a Duna legmagasabb hídja. A 600 méter hosszú monstrum három évig épült, hétezer tonnás acélszerkezetű, kétsávos, amit nehéz járművek és munkagépek is használhatnak.

A híd 2021-ben megkapta az Építőipari Nívó Díjat.

Fotó: Bús Csaba / MTI

Körbetekerhető lett a Tisza-tó

Míg Karácsony Gergely csak beszél a bicikliutakról, miközben egy kilométernyit nem épített, addig a kormány 1300 kilométer kerékpárutat készített el 10 év alatt. Ennek köszönhetően körbetekerhető lett például a Tisza-tó. A rövidebb kör 70 kilométeren, míg a hosszabb 95 kilométeren kerüli meg a tavat, a gépkocsiforgalomtól teljes hosszában elválasztva. Több kerékpáros híd is épült. A közkedvelt Balaton-kör mellett a Tisza-tó is felkerül a kerékpározni vágyók úti céljai közé. 

Fotó: Oláh Tibor

Elsők vagyunk a V4 országok között

Az autópálya-hálózatunk lakosság- és területarányosan is az első helyen van a V4 országok között. Ha az utóbbi 12 évben megépült 600 km gyorsforgalmi út nem készült volna el, akkor utolsók lennénk. Az Európai Unió statisztikai hivatala szerint 2009 és 2019 között arányában Magyarországon bővült az EU-ban a harmadik legnagyobb ütemben a gyorsforgalmi útszakaszok hossza. Ráadásul a kormány nem hitelből építette az utakat, így nem hagy hátra fizetendő kötelezettséget. A baloldal által épített autópályákat viszont még ma is fizetjük, és még fizetni is fogjuk úgy 20 évig, ugyanis 2853 milliárd forintos kárt okoztak ezekkel a szerződésekkel. Tavaly például 114 milliárd forintot fizetett a magyar állam az M5-ös és az M6-os autópálya tulajdonosainak. 

 

origo.hu

Németországban már készülnek Putyin támadására

origo.hu

Oroszország megszerzi Ukrajna újabb részét

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

mandiner.hu

Donald Trump a világ egyik legkeményebb börtönébe kerülhet

life.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 11-17.: az égi folyamatok szerint több jelentkező is akad

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

origo.hu

Lövöldözés a K-hídnál: kitört a pánik Óbudán

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 11-17.: Nyugodt hétvége után jönnek a kihívások

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Még mindig hallom a sikolyokat ”- Kóbor lelkekkel beszélgetett a magyar szellemvadász csapat - Videó!

INSIDER

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

INSIDER

Ettől fájhat a fejed: durva kettős front zavarja meg a kora nyárias időt, ekkor éri el az országot

INSIDER

„A tanyának eszmei értéke van számomra” – Segítséget kér a gyönyörű aranykalászos gazdasszony, veszélybe került a tanyája