Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2022.03.14.

Anonymus ismét üzent: "Izgalmas napok elé nézünk"

Az álarcos alak ezúttal kerületi politikusok ügyében ígér leleplező információkat és izgalmas napokat.

Anonymus ismét munkában. A Mediaworks Hírcentrum szerkesztősége egy ismeretlen e-mail címről újabb videót kapott, amelyen az álarcos alak további leleplezéseket ígér, ezúttal a fővárosi kerületekben serénykedő politikusokat veszi célba.

"Elhihetitek, itt is lehet érdekes dolgokat találni. Izgalmas napok elé nézünk" - fogalmazott sejtelmesen.

Anonymus eddig két üggyel jelentkezett, először tavaly nyáron a momentumos Cseh Katalin családi cége köré szervezett hálózatot leplezte le, másodszor pedig múlt év végén a fővárosban működtetett „jutalékos rendszer" működését mutatta be.

Előbbi lényege, hogy Cseh Katalinék meglehetősen gyanús körülmények között jutottak 4,8 milliárd forintnyi uniós támogatáshoz. Számos cég szisztematikusan együttműködve, telephelyeiket, valamint fióktelepeiket összehangoltan változtatva, vélhetően valós teljesítés nélkül nyert meg több pályázatot és zsebelt be vissza nem térítendő támogatásokat.

Az ügyben jelenleg költségvetési csalás miatt zajlik a nyomozás. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) számos helyszínen, összehangoltan tartott házkutatásokat, amelyek során fiktív számlákat is lefoglaltak. A bűnszervezet működését gyanító Gazdasági Versenyhivatal pedig helyszíni kutatással egybekötött versenyfelügyeleti eljárást indított a céghálózat tevékenysége miatt. A történtek az OLAF érdeklődését is felkeltették, hiszen az Európai Csalás Elleni Hivatal ugyancsak vizsgálódik az ügyben.

Anonymus másik nagy dobása a Karácsony Gergely vezette fővárosban működő jutalékos rendszer és a Városháza titokban tervezett eladásának a leleplezése volt.

Az álarcos alak számtalan hanganyagot juttatott el több médiumhoz, amelyek azt bizonyították, hogy a színfalak mögött előrehaladott tárgyalások zajlottak Budapest egyik legértékesebb ingatlanának eladásáról.

Az üzleti egyeztetéseken az orosz befektetői körök képviselőin kívül részt vett Barts Balázs, a fővárosi vagyonkezelő vezetője, Gansperger Gyula baloldali vállalkozó, Bajnai Gordon volt kormányfő és Berki Zsolt, az úgynevezett táskás ember. A felvételekből kiderültek a fővárosi „jutalékos rendszer" részletei is. Ennek egyik fontos figurája a már említett Berki Zsolt, aki a kenőpénzeket szedte be, illetve osztotta szét. A vállalkozó vélhetően több fontosabb fővárosi ingatlan értékesítésében is szerepet vállalt, remek kapcsolatai voltak a vagyonkezelővel és a Városházával. Az ügy szálai a fővárosi önkormányzat legfelsőbb szintjéig érhetnek el.

Karácsony Gergely és stábja természetesen mindent tagad. A rendőrség ugyanakkor befolyással üzérkedés, csalás, vesztegetés, vesztegetés elfogadása, hivatali visszaélés és hűtlen kezelés elkövetésének alapos gyanúja miatt rendelt el nyomozást. Sajtóhírek szerint több helyszínen is, egyebek mellett a Városházán és a vagyonkezelő épületében tartottak házkutatást, a hatóságok bizonyítékokat foglaltak le.

A fentiek alapján kijelenthető, hogy amikor Anonymus felbukkant, akkor bűncselekménygyanús ügyekről rántotta le a leplet. Azt egyelőre nem tudni, hogy személy szerint kik kerülnek majd az álarcos figura célkeresztjébe, de vélhetően kerületi korrupcióról lesz szó.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!