Létrehozva: 2022.03.16.

Csökkent a sztrájkoló pedagógusok száma

A Magyar Nemzet információi szerint a pedagógusok 13 százaléka nem vette fel a munkát.

Szerző WM

Míg januárban húszezer, addig ma 15 ezer pedagógus nem vette fel a munkát, ez a pedagógusok 13 százalékát jelenti. A számok azt mutatják, hogy a januári munkabeszüntetéshez képest márciusban már ötezerrel kevesebben csatlakoztak a pedagógus sztrájkhoz.

Miután a pedagógus szakszervezetek kevesellték a kormány januárban végrehajtott tízszázalékos béremelését, január 31-re kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdettek, majd mivel ez nem vezetett eredményre, március 16-ra már határozatlan ideig tartó munkabeszüntetést jelentettek be - írja a Magyar Nemzet.

Fotó: Pixabay

A pedagógus-szakszervezetek által tudatosan a választási kampány időszakára szervezett jogszerűtlen akciók sértik a gyerekek és a szülők érdekét, a járvány  és a sok hiányzás miatt így is sok teher hárult rájuk – emelte ki egy korábbi közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amely továbbra is kéri a szakszervezeteket és az aktivistákat, legyenek tekintettel a gyermekekre és a szülőkre. 

A pedagógus szakszervezetek annak ellenére is ragaszkodnak a jogellenes sztrájkhoz, és arra kérik a szülőket, ne vigyék iskolába a gyermekeiket hogy a Fővárosi Ítélőtábla korábban kimondta: csak a jogszabályoknak megfelelően szervezhető pedagógussztrájk, vagyis az iskoláknak a sztrájk idején is biztosítaniuk kell a gyermekfelületet és az oktatást és mindezt az alapvető jogok biztosa is megerősítette. 

Szerző WM

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

borsonline.hu

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Imaláncot indítottak a 8 éves Gergőért, kegyetlen kór támadta meg

INSIDER

Alvó betegeket fosztott ki egy budai kórházban - kamera vette fel az elkövetőt

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk