Létrehozva: 2022.03.02.

Lesújtó hír érkezett a fővárosi állatkertből, elpusztult sokak kedvence - Fotó

A Fővárosi Állat- és Növénykert szomorú hírt közölt. Fájó szívvel kellett búcsút venniük Irwintől, a sárkánytól.

A Fővárosi Állat- és Növénykert fájó szívvel közölte: legidősebb komodói varánuszuk, a két és fél méteres Irwin az egyik népszerű lakójuk volt. Születési gerincproblémái azonban mostanra sajnos odáig fokozódtak, hogy az elaltatása maradt az egyetlen lehetőség.

Túlzás nélkül elmondható, hogy Irwin fajának történelmi jelentőségű egyede volt. A nőstény anyaállat úgy rakott le termékeny tojásokat, hogy korábban nem találkozott hímnemű komodói sárkánnyal. Ebből a csodából született meg Irwin is 2007. január 15-én.

Az ifjú komodói sárkány életének első hónapjait Chesterben töltötte, majd 2008 tavaszán – az első Magyarországon bemutatott komodói sárkányként – a fővárosi állatkert lakója lett. Hivatalos bemutatkozását április 24-én, Szent György napján tartották. Eleinte a jelenlegi Ausztrálház szomszédságában, egy kisebb bemutatóhelyen láthatta a nagyközönség, majd a 2009. június 26-án megnyílt Mérgesház lakója lett - számolt be róla a fővárosi állatkert. 

Az érkezésekor nagyjából egy méter hosszúságú állat legutóbbi mérésen során már 247 cm-es volt. Irwin Budapestre érkezésekor mindössze 8 kilót nyomott, mostanra viszont a súlya már megközelítette az 50 kg-ot is. Bár a komodói sárkányok a természetben falánk ragadozók, Irwin kifejezetten jóindulatú, együttműködő, mondhatni barátságos állat volt.

Irwin nemcsak az állatgondozók, állatkerti munkatársak, hanem a nagyközönség körében is nagyon népszerű volt, így sokan szomorkodnak az elvesztése miatt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Imaláncot indítottak a 8 éves Gergőért, kegyetlen kór támadta meg

INSIDER

Alvó betegeket fosztott ki egy budai kórházban - kamera vette fel az elkövetőt

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk