Létrehozva: 2022.04.01.

Külhoni iskoláknak is nyitott a High-Tech Suli Program!

A határon túli intézmények is pályázhatnak a 25 millió forint értékű támogatásra.

Szerző ripost

Több, mint egy éve, hogy a Mészáros Csoport elindította a High-Tech Suli programot, amely a legmodernebb digitális technológia segítségével emeli új szintre az oktatást. Magyarországon már 25 intézményben összesen több, mint 10.000 diák vesz részt a programban, most pedig a magyar kultúra megőrzésében fontos szerepet játszó, határon túli iskolák számára is nyitott a lehetőség. Így ezúttal 5 hazai intézmény mellett, 4 külhoni iskola is pályázhat a digitális terem egyikére.

A tantermekben olyan eszközök segítségével tanulhatnak majd a diákok, mint az interaktív panel, oktató robotok, vagy éppen a 3D nyomtató, de a különleges berendezéseken kívül tanulói és tanári laptopokat, valamint teljes bútorzatot is biztosít a program. Az iskolák technikai hátteret, míg a tanárok szakmai segítséget kapnak, valamint a program ideje alatt anyagi juttatásban is részesülnek. A Mészáros Csoport által indított High-Tech Suli program így már egy milliárd forintot is meghaladó összeget fordít iskolák fejlesztésére, amelyhez olyan cégek is csatlakoztak, mint a Duna Group, az Épkar Zrt. és a Soltút Kft.

"A High-Tech Suli programban résztvevő intézmények sikerei, történetei pár hónap alatt elterjedtek az iskolák, önkormányzatok és oktatási szereplők között. A digitális technológiák, az új pedagógiai módszereket támogató bútorzat és az alkotópedagógiai eszközök azonnal átalakították az iskolák életét. A 21. századi kompetenciák fejlesztése a legújabb technológiákkal ötvözve új kapcsolatokat teremtett a helyi vállalkozásokkal, növelte a természettudományok népszerűségét és új motivációs eszközöket adott a pedagógusok kezébe" – mondta el Horváth Ádám, a High-Tech Suli program szakmai vezetője. 

A High-Tech Suli programban elnyerhető eszközök kibővítik az ismeretszerzés csatornáit, a halláson és az olvasáson kívül a kiemelt szerepet kap a vizuális szemléltetés is. Ezen kívül a kiegészítő eszközök segítségével lehetőség nyílik további érzékszervek bekapcsolására is. A modellezés a 3D nyomtatóval vagy a lézervágóval, a robotokkal elvégzett szimuláció jelentősen megnöveli azon tanulók számára is a tanulás hatékonyságát, akiknek a hagyományos, papír alapú leírások és sematikus rajzok alapján ez nehézséget okoz.

"A High-Tech Suli program kiemelkedő eredményei felkeltették a határon túli magyar pedagógusszövetségek érdeklődését is. Aáry-Tamás Lajos oktatási biztos azzal a kérelemmel fordult az Innovatív Oktatásért Alapítványhoz, hogy a határon túli magyar iskolák számára is nyissa meg a pályázat lehetőségét. A kérésnek eleget téve, a kuratórium döntése alapján 4 határon túli terület számára elérhető a pályázat. A szlovákiai, romániai, szerbiai és horvátországi magyar pedagógusok szervezeteinek bevonásával 2022. április 4-től megnyílik a High-Tech Suli pályázat számos, a magyar kultúra megőrzésében és terjesztésében kulcsszerepet játszó iskola számára" – számolt be a pályázatról Horváth Ádám. 

A pályázatok a www.hightechsuli.hu oldalon érhetőek el.

origo.hu

Oroszország világháborús üzenetet küldött a briteknek

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

ripost.hu

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 9.: az Ikrek tervezze meg a lépéseit, a Mérleg jó tanácsokat ad

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria