Létrehozva: 2022.05.05.
Módosítva: 2022.05.05.

A műtétet akarja elkerülni az SMA-s Zsombi anyukája

Szabina elmondta, hogy nagyon kell figyelniük a gyermekre.

Szerző Ripost

Több mint egy éve már, hogy az SMA-val küzdő Zsombinak összegyűlt a pénz a világ legdrágább gyógyszerére és megkapta a Zolgensmát. Tavaly ilyenkor Zsombi még ülni sem tudott, a kezelés hatására pedig ma már nemcsak szépen ül, de a kezét is magabiztosan használja, egyedül közlekedik a speciális kerekesszékkel, háttámasz nélkül megtartja a fejét, illetve egy speciális szerkezet segítségével már állni is tud, ami hatalmas eredmény a szülőknek pedig óriási meglepetés volt.

Fotó: Facebook

 „Elmondhatatlanul boldogok és hálásak vagyunk, hogy ezt sikerült elérni. Az volt a célunk, hogy ebben az évben Zsombi álljon, ami most segítséggel már sikerült, a további cél pedig, hogy év végére egyedül is meg tudjon állni. Jövőre pedig reményeink szerint elkezdhet majd lépegeteni” – vázolta fel terveket az édesanya, Burinda-Szűcs Szabina korábban a Ripostnak.

Az édesanya most arról beszélt, hogy bár örülnek a fejlődésnek, most egyre jobban oda kell figyelniük Zsombira.

„Sajnos egyre jobban oda kell figyelnünk Zsombi gerincére, mert ahogy többet mozogna, az izmai nem készültek még fel az új pozíciókra. Így nagyon könnyen elszaladhat most rossz irányba a dolog. Kezd gerincferdülése lenni, ami állva és ülve már látszik. Ha ez egy idő után ez rögzül, akkor meg kell műteni, amit mindenképp szeretnénk elkerülni" - magyarázta az anyuka. „Igyekszünk a javasolt kevés időt az állítóban betartani, azaz a 15-20 percet, csak Zsombi sosem akar kijönni, élvezi, hogy állhat és ülhet. A cél, hogy kijussunk Olaszországba, ahol egyénre szabottan készítik el az állítógépet neki, ami javítja a gerincét, visszahúzza a megfelelő pozícióba, és ezáltal megállítja a romlást. Ezen kívül egy fűzőre is szükség lesz, ami szintén rehabilitálja a hátát. Ezeknél az apró részleteket dolgozzák ki, mert ezeken múlik az egész" - szögezte le a Ripostnak az anya.

Fotó: Facebook

Zsombi fája

A szülők elmaradtak egy korábbi ígéretükkel, ugyanis úgy tervezték, hogy amikor a gyermek megszületik, elültetnek egy fát neki - erről az anya legfrissebb posztjában számolt be.

Aztán annyi minden történt, hogy elfelejtkeztünk róla. Most azonban pótoltuk, így az udvarunkon lakik most már egy kis körtefa. Zsombi fája. Remélem együtt erősödnek tovább

- fogalmazott Szabina.

Fotó: Facebook

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Jó hír az autósoknak! Szerdától tovább csökkennek az üzemanyagárak

INSIDER

Trapper farmer, Tisza cipő, Csepel kerékpár - Újra hódítanak a hazai retró márkák - Galéria

INSIDER

Kinőtt vagy megunt ruhák? Használt textíliák? Ki ne dobd őket, mutatunk egy jobb megoldást!

INSIDER

Szuperélelmiszernek tartják és most van a szezonja: két hét alatt felére csökkent az eper ára