Létrehozva: 2022.05.14.
Módosítva: 2022.05.14.

Újabb biciklis csapat indul útnak, Böjte atya is jelentkezett

Július végén kerül sor a nagy kalandra.

Szerző Ripost

Biciklitúrára készülnek a ferencesek. Ez nem újdonság, az idei már a 15. alkalom. A csapat Csíkszentsimonról indul és Csíksomlyóra, a Szűzanyához a zarándokolnak a részvevők, a ferences biciklitúra a teremtés csodája előtt tiszteleg.

A FerBit névre keresztelt program házigazdája Bonaventura testvér, idén is ő szervezi meg ezt a különleges eseményt.

"A Ferences Biciklitúra valójában egy zarándoklat. Előre eltervezett útvonalon meghatározott lelki programmal. Az együtt töltött idő közösségformáló és lelki megerősödést is eredményez. Az út során azonban nemcsak a résztvevők fizikai és lelki állapota változik, hanem interakcióba kerülünk a környezetünkkel. Az útvonalunkon érintett városokban, falvakban ünnepségek keretében fogadnak bennünket, mi pedig minden alkalommal Isten dicsőségét hirdetjük. Válságban lévő világunkban a teremtett világ és az ember közötti harmóniára összpontosítunk, mert a hétköznapi életünkben is érezzük, hogy vissza kell térnünk a krisztusi tanításhoz, a forráshoz." - mondta az atya a romkat katolikus portálnak.

Fotó: Móricz István

Böjte atya tavaly is nyeregbe pattant, idén is erre biztatja a követőit.

origo.hu

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

mandiner.hu

Kínával Párizs barátkozhat, Budapest nem – a francia elnök kaviárral fogadta Hszi elnököt

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

mandiner.hu

Jordán Adél a coming outjáról beszélt, majd leszögezte: Ennek az országnak nagyon alapos érzékenyítésre van szüksége (VIDEÓ)

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Nem hiszed el, hogy néznek ki manapság a Cobra 11 sztárjai – galéria

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak