Létrehozva: 2022.05.30.
Módosítva: 2022.05.30.

Házasodik a bérgyilkos: Dér Csaba őszintén beszélt arról, hogyan szerettek egymásba Mónikával

Dér Csaba kendőzetlen őszinteséggel beszélt arról, hogyan ismerték meg egymást.

Szerző Ripost

Az életfogytiglani fegyházbüntetését töltő Dér Csabát, vagy ahogyan sokan ismerik, a csantavéri halálosztót négy gyilkosságért ítélték el, és jó eséllyel már sosem szabadul a rácsok mögül. Köztudott, hogy Szigeti Mónika hajdúsámsoni családi házát jogi csűrcsavarokkal sikerült elcsalnia svindlereknek. Csak úgy szerezhette vissza az otthonát, ha egy végrehajtói árverésen maga is licitált rá. Az ehhez szükséges egymillió forintot Dér Csaba biztosította számára, miután értesült az asszony kilátástalan helyzetéről. A többszörös gyilkos adománya óta pedig megfordult Mónikával a világ.

Fotó: Bors

„Háborús körülmények között szocializálódtam és nevelkedtem. Megtapasztaltam Szerbia bombázását, túléltem az összes borzalmat és szenvedést. Megtanultam, milyen az, amikor az ember bajban van. Amikor a Blikkben olvastam Mónika problémájától, hogy elcsalták tőle a házát és pénz nélkül maradt az idős édesanyjával és a kisgyermekével, nagyon megérintett a története és egyben felháborított. Együtt éreztem vele. Az alvilági kódex szerint védtelen embereket, gyerekeket és nőket sosem bántottam, ezért is dühödtem fel igazán” – magyarázta most tettét a Blikknek a csantavéri halálosztó. „Nem vártam tőle, hogy hálás legyen, még csak azt sem, hogy megköszönje, ezért nagyon meglepődtem, hogy eljött a tárgyalásomra. Elkápráztatott azzal, hogy nő létére volt bátorsága ahhoz, hogy egyedül elutazzon a bíróságra, és ezzel hálálja meg a segítségem. Egyből láttam, hogy egy kifinomult, művelt, független, jóindulatú, intelligens és jó kedélyű nő. Sokat gondoltam rá ezután és hirtelen kialakultak bennem az érzések.”

Ezután hosszas levelezések és beszélgetések következtek.

Kimeríthetetlen inspirációforrás lett számomra Mónika, akinek a lelke nagyobb az univerzumnál is. Rengeteget írok neki, gyönyörű érzelmeket váltott ki belőlem, és nagyon sok közös témánk van. Igyekszünk csak pozitív dolgokról, turistahelyekről, vallásról, múzeumokról, zenéről, táncról, szeretetről és szerelemről beszélni. Eközben az érzelmek egyre jobban felszabadultak mindkettőnkben.

Kapcsolatuk odáig jutott, hogy hetekkel ezelőtt a lánykérés is megtörtént.

„Nagyon érzelmes, meleg lelkű hölgy, elképesztően erősek az érzelmeink egymás irányába, rendelkezik minden tulajdonsággal, amit én nagyra becsülök. Feltettem neki a nagy kérdést, ő pedig igennel válaszolt. Az esküvő mellett családot is szeretnék alapítani. Remélem, a kormány tesz valamit annak érdekében, hogy engedélyezzék Magyarországon is az intim látogatást. De ha ez nem valósul meg, kérni fogom, hogy adjanak ki Hollandiának, mert ott ez működik, de a jó magaviselet mellett még Szerbiában is havi rendszerességgel van rá lehetőség. Az esküvő aktuális téma nálunk, szeretném őt boldoggá tenni.”

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

ripost.hu

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!