Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2022.05.10.
Módosítva: 2022.05.10.

Így vette át államfői hivatalát Novák Katalin

Áder János a Sándor-palota bejáratánál fogadta.

Szerző Ripost

Átvette köztársasági elnöki hivatalát Novák Katalin - hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd délelőtti műsorában. A tudósítás szerint reggel Áder János leköszönő államfő a Sándor-palota bejáratánál fogadta az új köztársasági elnököt.

Fotó: Bors

Áder János és Novák Katalin együtt vonult be az államfői rezidenciába, majd együtt mentek be az elnöki irodába és léptek ki a Sándor-palota teraszára.

Novák Katalint március 10-én választotta meg köztársasági elnöknek az Országgyűlés, ünnepélyes beiktatása szombaton lesz, a rendezvény ökumenikus istentisztelettel kezdődik.

A politikus hétfőn mutatta be munkatársait. Novák Katalin a hatodik köztársasági elnök a rendszerváltás óta.

Az alaptörvény szerint a köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét, őrködik az államszervezet demokratikus működése felett, ő a Magyar Honvédség főparancsnoka. Az államfőt az Országgyűlés öt évre választja, és legfeljebb egy alkalommal lehet újraválasztani.

Fotó: Facebook / Novák Katalin

Őrségváltás. Ma reggel átvettem a Sándor-palota kulcsát Áder Jánostól. Minden magyar számíthat rám és én is számítok minden magyarra. Köszönjük a munkáját, Elnök úr!

- írja közösségi oldalán Novák Katalin a fotó mellé, melyen Áder és ő szerepel.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

mandiner.hu

Száz százalékos eredmény ellenjelölt nélkül – csak nem ez Joe Biden nagy terve?

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

travelo.hu

Morcos, téli álmukból ébredő medvékkel küzdenek Japánban

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

INSIDER

Egymilliárd forint egy magyar kisfiú, Tomika élete

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül