Hatalmas váltás - igazgatóból lett pék Anita

Kovács Anita 15 évig dolgozott a Magyar Hospice Alapítvány programigazgatójaként, amikor úgy érezte, váltania kell.

„Éreztem, hogy meg kell állni, nem tudok már teljes odaadással dolgozni. Abban maradtunk az alapítvány igazgatójával, hogy szünetet tartok. A hospice mellett mentoráltam egy szervezetet és a Budapest Sportiroda PR-igazgatója voltam, ezt is felfüggesztettem” – magyarázta döntését.

Egy uzsonna adta az ötletet

Az új „szerelmet” mégis a hospice-ban szerzett kapcsolatok hozták.

„Szerveztem jótékony futókört a hospice csapattal, és amikor Ultrabalatont futottuk, az egyik csapattársam hozott egy isteni finom kovászos kenyeret. Akkor azt mondtam, hogy ilyet én is akarok csinálni!” - emlékszik az új szenvedély kezdetére. „Elmentem tanfolyamra, otthon sütögettem és a fiúknak is ízlett. Rengeteg szakirodalmat olvastam, éreztem, hogy ez komoly szakma, ezzel szeretnék foglalkozni. Jó érzés volt, hogy néhány összetevőből a saját kezemmel milyen finomat tudok csinálni.”

Így hát 51 évesen beült az iskolapadba, oklevelet szerzett.

„Az az iránytű az életemben, mit csinálok szívesen, arra van az én utam” – magyarázta. A Vitéz utcában nyitott egy kis pékséget, helyben készül a kovászos kenyér és péksütemény.

„Sok energiát fektetek bele, hogy folyamatosan képezzem magam és finomabbnál finomabbat adhassak a vevőknek. Cserébe rengeteg kedves visszajelzést kapok, ami ösztönöz” – mondta a Ripost7-nek Anita. Annak ellenére, hogy a minőségi alapanyagok és a rengeteg munka miatt a kézműves termékek drágábbak, igyekszik mindig kedvező áron dolgozni.

„A környéken szinte már mindenkinek adok kedvezményt, de nekem így jó. Lehet, hogy dupla annyi idő alatt lesz így érezhető nyereség, de lelkileg nekem ez fontos. Sokat dolgozom, viszont minden reggel jó érzéssel jövök be” – tette hozzá.

Három fia vele tart

Számíthat három huszonéves fiára: Brúnó a pékségben dolgozik vele, ő vezeti a boltot, Artúr a pénzügyekben ad tanácsot, Samu a marketingben segít.

„Az, hogy édesanya lehetek, a legjobb dolog az életemben. A fiaim mindig feltöltenek energiával” – mesélte az anyuka. „Egyedül neveltem fel őket és hosszú éveken át a vacsora volt a nap fénypontja, amikor mindent megbeszéltünk. Ma már inkább az utazás a közös program, ahol csatlakoznak hozzánk a fiúk szerelmei is. Aktív ember vagyok, nyitott a világra, és ők hozzák nekem a friss, új szemléletet, amiben lubickolok.”

Olyat tud nyújtani, amiből mások építkeznek

Fiaira és közösségépítő tevékenységére a legbüszkébb.

„A gyerekeimnek szeretetet és biztonságot tudtam adni, olyan mintát mutattam, amiből mindhárman építkezhetnek” - árulta el Anita. „Annak is örülök, hogy jól össze tudom hozni az embereket, bármibe fogtam bele, követtek engem. Kezdem elhinni, amit mondogatnak: azért csatlakoznak hozzám, mert  feltöltöm őket. Cserébe sok jó ember van körülöttem.”

Részt vesznek a Nárcisz-kampányban

„Jó visszatekinteni a hospice-os időszakomra, hiszen fantasztikus embereket ismertem meg, akik alázatosan dolgoznak, szívvel-lélekkel, az életük utolsó szakaszában lévő betegekkel foglalkoznak és a hozzátartozókat segítik. Ez lelkileg megterhelő, mégis derűsen, szeretetteljesen csinálják, hálás vagyok, hogy velük együtt dolgozhattam” - szögezte le Kovács Anita. Rá is hatással volt az alapítvány. „Ma jószolgálati nagykövetként járulok hozzá a munkájukhoz: kampányokban veszek részt, kikérik a tanácsomat, minden eseményen ott vagyok, és most a pékséggel részt veszünk a nárcisz-kampányban. Ez egy nagy adománygyűjtő akció, a nárcisz-pontokon meg lehet vásárolni a nárcisz kitűzőt, ezzel támogatva az alapítványt. Természetesen a mi pékségünk is nárcisz-pont.”

A magánéletben is közösséget épít

Kovács Anita testvérével közösen egy mezőgazdasági családi vállalkozásukban is dolgozik, de igyekszik időt szakítani a barátaira is. 

„Nagyra értékelem, hogy vannak stabil és szerető emberi kapcsolataim, mert én ebben látom a mentális egészségem alapját. Mindig tudok kire számítani” - vélekedik. „5 éve indítottam a Nyitott Asztal projektem: elhívtam húsz ismerősömet, hogy beszélgessünk egy adott témáról, közben pedig megvacsoráztunk. Később előadókat is elhívtam egy-egy téma kapcsán. Jó volt nézni, ahogy egymást nem ismerő emberek egymásra találtak és egyre többen csatlakoznak.”