Létrehozva: 2022.09.14.

Felemelő ünnepség: negyedszázados a Magyar Paralimpiai Bizottság

A nagyszabású rendezvényen Orbán Viktor miniszterelnök jókívánságait Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos tolmácsolta.

Szerző Ripost

A mozgáskorlátozott, a látássérült és az értelmi fogyatékossággal élő sportolók érdekében működő országos sportszövetségek 1997. szeptember 13-án alapították meg közös szervezetüket, a Magyar Paralimpiai Bizottságot. Amint az Öbölház Rendezvényközpontban megtartott ünnepségen elhangzott: a magyar kormány a bizottság javaslatára 2021-ben jelentősen, több mint 40 százalékkal emelte meg a nyári és téli paralimpián kiemelkedő teljesítményt elért parasportolók állami jutalmát.  Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár köszöntőjében kiemelte, hogy fontosnak tartják azok támogatását is, akik még nem jutottak el a pályafutásuk csúcsára, de minden esélyük megvan arra, hogy paralimpiai világ- vagy Európa-bajnokok legyenek.

 

Orbán Viktor miniszterelnök jókívánságait Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos tolmácsolta. A kormányfő levelében köszönetet mondott a bizottság áldozatos munkájáért, amelynek köszönhetőn a fogyatékos sportolók részesei lehetnek Magyarország sporttörténelmének. A miniszterelnök szerint a Magyar Paralimpiai Bizottság megalapítása jó példa arra, hogy a sport erejével milyen társadalmi változásokat lehet elérni.

Ma már mindenki a sport természetes részeként kezeli a fogyatékossággal élő sportolókat, egyesületeket. Küzdelmeik és munkájuk mindenki számára látható, együtt szorítunk értük a hazai és nemzetközi versenyeken, eredményeikre minden magyar méltán büszke. Köszönöm, hogy hazánk hírét öregbítik a küzdőtéren és azon kívül is 

- írta levelében Orbán Viktor.

 

   

Az elmúlt 25 esztendő történéseit és sikereit Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tiszteletbeli elnöke, Szekeres Pál paralimpiai bajnok, valamint a 12 paralimpiai éremmel rendelkező vívó, Krajnyák Zsuzsanna idézte fel. Andrew Parsons, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke videoüzenetet küldött, de beszédet mondott Gyulay Zsolt, a MOB első embere is. 

A jubileum alkalmából díjazták azokat, akik az elmúlt időszakban a legtöbbet tettek a magyar parasportért. Halassy Olivér-díjat vehetett át Hoffmann Judit és Zámbó Diána, Málnai István-díjat kapott Kovács Iván, Marsi Márton, Pákey Béla, Szabó Álmos és Szalma László, Plesa István-díj elismerésben részesült Lénárt Ágota és Mayer Ágnes. Paralimpiai Láng-díjat kapott a Magyar Sportújságírók Szövetsége, amelyet Szöllősi György elnök a szervezet nevében vett át. Köszöntötték a versenyzéstől Tokió után visszavonult vívót, Dani Gyöngyit is.

A rendezvény zárásaként Szabó László, az MPB elnöke  emlékeztetett arra: hét évvel ezelőtti megválasztásakor azért választotta "a fogyatékosnak lenni nem jelenti azt, vesztesnek lenni" szlogent, mert meggyőződése, hogy a fogyatékkal élők közössége nem lehet az élet vesztes oldalán és gyenge az a nemzet, amely nem tesz meg mindent a kisebbségéért.

origo.hu

Újra kapható lesz a Nokia 3210

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak