Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2022.10.15.

Kiderült, mi okozta a kórházból hazaküldött 12 éves Martin halálát

Családja könyörgött az orvosoknak, hogy segítsenek a fiatal fiún, de állítólag nem vizsgálták meg alaposan. Édesanyja a fia elvesztése óta teljesen maga alatt van.

Szerző Ripost

Mint arról korábban a Ripost is beszámolt, Martinkát a háziorvos a kisvárdai  kórházba utalta, azonban onnan hazaküldték, mondván, hogy semmi baja, ám másnap reggel a gyermek összeesett és meghalt. 

Fotó: Tények

A fiatal lázas volt és mellkasfájdalomra panaszkodott, napok óta nem evett, nem ivott, egyre rosszabbul lett. Édesanyjának azt mondták a kórházban, hogy csak megfázott, erről a gyerek nagynénje beszélt sírva a Tényeknek. 

A család szerint orvosi mulasztás, hogy nem vizsgálták meg elég alaposan Martint, akinek végül szívizomgyulladás okozta a halálát. 

A nagynéni elárulta: otthonában esett össze először a kisfiú, ott még a mentősöknek sikerült újraéleszteniük. Mentőhelikopterrel vitték kórházba, ahol azonban ismét összeomlott a keringése, ekkor pedig már nem tudták megmenteni.

Martin biciklije és játékai a szokott helyen hevernek otthonában. Sírjánál pedig egy fotó emlékeztet mindenkit mosolygós természetére. A család összeomlott, úgy tudni, az édesanya még mindig sokkos állapotban van. 

Egy orvosszakértő szerint viszont a kórház a megfázásra utaló tüneteknek megfelelően járt el. A szívizomgyulladás gyakran nem jár heves tünettel, ezért nehéz felismerni. 

Ezen a számlaszámon lehet adományokat küldeni, a szerény körülmények között élő családnak: 10404436-86767657-69861013 (Kresztyankó Noémi)

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az elhagyatott kínai bevásárlóközpont Leedsben

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Hemzseg a világsztároktól a Forma–1, ők szurkoltak Miamiban Hamiltonéknak – galéria

vg.hu

Térképen a régiós üzemanyagárak – ettől függ, hogy visszatér-e a benzinárstop a jövő héten

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

INSIDER

Egymilliárd forint egy magyar kisfiú, Tomika élete

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért