Létrehozva: 2022.10.04.

Kiakadt a magyar háziorvos: betegeket ver át egy cég

Hazugsággyárnak nevezete őket dr. Mangó Gabriella.

Kiverte a biztosítékot egy cég dr. Mangó Gabriellánál, mivel elmondása szerint hamis állításokkal reklámozzák az egyik terméküket. 

dr. Mangó Gabriella
Fotó: Dr. Mangó Gabriella

A hirdetésükben olyan kijelentéseket és megállapításokat tesznek, ami mögött nem áll komoly kutatás és vizsgálat. Azt állítják, hogy az egyik cukorbeteg gyógyszer gyilkol, miközben az általuk 'tukmált termék' nem

– háborodott fel a gyöngyösi háziorvos.

Ezt üzeni az álhíreket terjesztő cégnek

Mangó doktornő a Ripost-nak elmondta, a hamis információk igencsak kihozták a sodrából, mivel úgy véli, ezekkel a betegek egészségét és életét teszik kockára. Nem is kímélte a vállalkozást, mely szerinte csalással akar több bevételre szert tenni, ami vérlázító, ezért a Facebookon a következő üzenetet írta nekik:

Kedves Kamulmánykészítő Nagyiparos Hazugsággyár!

Egy étrendkiegészítőnél soha nem biztos a benne lévő hatóanyag mennyisége, minősége, sőt még az sem biztos, hogy amit a termékükről állítanak, az igaz és vizsgálatokkal megalapozott

– szögezi le a háziorvos.

„Ami gyilkol az a kezeletlen vagy nem karbantartott cukorbetegség”

Mangó Gabriella ezek után sorba veszi posztjában, hogy valójában mi is az, ami a cukorbetegség esetén szerinte gyilkol.

Egy biztos, ami gyilkol az a kezeletlen vagy nem megfelelően karbantartott cukorbetegség. A 2. típusú cukorbetegségben szenvedők többször gyakorolják az önellenőrzést, de minden 2. típusú – általában így nevezik –, enyhe, vagy tablettás cukorbetegség gyilkol. Gyilkol akkor, ha a beteg nem nézi otthon legalább hetente háromszor a vércukorját, például hétfőn reggeli előtt, szerdán reggeli után két órával, szombaton lefekvés előtt. És ha három havonta nem nézeti az átlagvércukorját az úgynevezett HgbA1c-t. Ennek 7 mmol/l alatt kell lennie! Ezen érték alatt csökkennek a cukorbetegség szövődményei: az érszűkület, a szemszövődmények, a veseelégtelenség, a periférián a vérkeringési elégtelenségek, a koszorúér meszesedés. És akkor évek múlva jön a vakság, az amputált lábak, a művesekezelés, az infarktus, az agyi érelmeszesedés

– festi le a korántsem fényes jövőt Mangó Gabriella. Hozzáteszi:

Az 1. típusú cukorbetegség is gyilkol, mivel azok, akik ehhez a csoporthoz tartoznak, enyhének gondolják a betegségüket, ezért kevésbé figyelnek oda az önellenőrzésre. 

Mi emeli meg a vércukorszintet?

Ami a vércukrot felfelé viszi az az elfogyasztott szénhidrát mennyiség, a stressz, az időjárás, és a túlsúly. Ami pedig lefelé viszi az a hasnyálmirigy inzulinja. Ha ez hiányzik, akkor a beadott inzulin vagy bevett gyógyszer, valamint a mozgás. Emellett a D-vitamin és a bélflórajavító készítmények

– sorolja a szakember.

Életet ment a rendszeres vércukorszint mérés

Mangó doktornő lapunknak elmondta, hazánkban jelenleg körülbelül egy millió cukorbetegről tudnak, és még körülbelül ugyanennyi nem felismert beteg van.

Cukorbetegség
Fotó: Pixabay

Sokkal jobb egy bevizsgált gyógyszert szedni, mint kamu híreknek felülni és kockáztatni az egészséget.

– mondja. És hogy még miért tartja rendkívül fontosnak az üzenetét, azt egy igen szemléletes példával írja le:

Az a cukorbeteg, aki az otthonában nem ellenőrzi a vércukorszintjét, az olyan, mintha úgy száguldozna az autójával az autópályán, hogy be van csukva a szeme. Nem tudja, mi van előtte, merre megy és mennyivel!

Dr. Mangó Gabriella végül a következőket tanácsolja: 

Kérek mindenkit, mielőtt bármelyik gyógyszerét elhagyná valamiért, hacsak nem fogyott sokat, nem sportol többet, az beszélje meg az orvosával! 

– figyelmeztet. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Imaláncot indítottak a 8 éves Gergőért, kegyetlen kór támadta meg

INSIDER

Alvó betegeket fosztott ki egy budai kórházban - kamera vette fel az elkövetőt

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk