Létrehozva: 2022.11.19.

A Mikulás sztori: „Az egyik kiskölyök már az oviban lelőtte a poént!” – Videó

A közelgő karácsonyi ünnepek és december 6. kapcsán lapunk kíváncsi volt, a budapestiek hogyan buktatták le a Mikulást?

A járókelőket kérdeztük, ők, gyermekeik, unokáik maguktól jöttek-e rá a turpisságra vagy valaki elmondta nekik?

utca hangja, karácsony, Mikulás, Télapó,
Károly Péterné / Fotó: MG / Ripost

Károly Péternének hat unokája és két dédunokája van. Számukra a karácsony emiatt elég mozgalmasan szokott telni.

Az unokáink már nagyok, ők tudják mi a helyzet, a kicsiknek meg még kell ez a kis apróság, hogy jön a Télapó. Nem tudom, hogy mikor és hogyan fogjuk elmondani nekik, talán inkább majd a szüleik döntenek ebben, nem is mi nagyszülők.

Olyan is van, aki a távolság miatt sajnos ritkán találkozik unokáival.

„Úgy szoktuk, hogy az apjának adunk pénzt, aztán ő megveszi, amit szükségesnek érez” – mondta el lapunknak Nagy Ferenc.

utca hangja, karácsony, Mikulás, Télapó,
Cifra Veronika / Fotó: MG / Ripost

Cifra Veronika a mai napig emlékszik, ő hogyan tálalta gyermeke előtt a Mikulás kilétét.

„Amikor iskolás lett, akkor azt mondtam neki, hogy a Mikulásnak és a Jézuskának nagyon sok dolga van, ezért az olyan nagy gyerekeknek, mint ő, már nem ők hozzák az ajándékokat” – mesélte nevetve Veronika.

Míg egyesek maguktól jöttek rá, mások előtt szüleik vagy óvodai csoporttársaik fedték fel az igazságot. Berta Klaudiának ugyan még nincsenek gyerekei, de emlékszik ő hogyan tudta meg, hogy ki is a Mikulás.

Az egyik kiskölyök már oviban lelőtte a poént, hogy nincs Mikulás.

Sepsi Zsigmond történetéről eszünkbe jutott az a humoros elképzelés, mely szerint életed négy fő szakasza: amikor hiszel a Mikulásban, amikor nem hiszel a Mikulásban, amikor te vagy a Mikulás és amikor olyan vagy, mint a Mikulás.

„Érdekes módon az egyik kislány unokámnál még az óvodában is én öltöztem be Mikulásnak és a kislány semmit nem vett észre, hogy én vagyok ott, de ilyen 5-6 éves koruk körül jöttek rá, akkor érdeklődtek, hogy is van ez?” – számolt be Sepsi Zsigmond.

A Mikulással kapcsolatos kedves történeteket itt tudod megnézni:

 

origo.hu

Közröhej tárgya lett a Bayern és Harry Kane - BL-mémek

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

vg.hu

Történelmi pillanat: Orbán Viktor és Hszi Csin-ping közösen jelenti be, miben állapodott meg Kína és Magyarország – élő tudósítás

ripost.hu

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

hirtv.hu

Rengeteg személy tűnik el Németországban

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

travelo.hu

Új szabadidős helyszín nyílik Budapest szívében

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

INSIDER

Mindenüket elvesztették a szegedi robbanásban: megható módon próbálnak segíteni a dajkán és kisfián

INSIDER

Menczer Tamás: Magyar Péter ennél baloldalibb már nem is lehetne - Videó

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: Karácsonyék kitiltanák az autók kétharmadát Budapestről