Létrehozva: 2022.11.26.

Hagyományt teremt a Harcosok Viadala

Igazi boksz gálával tért vissza Erdei Zsolt! Többszörös világbajnok bunyósunk már nem a ringben, hanem a ring mellett, tanítványait buzdítva került újra reflektorfénybe.

Szerző Ripost

A Harcosok Viadalát, amit dr. Lasz György emlékének szenteltek, az újpesti Kellner Ferenc Sportközpontban tartották. A csarnokban, ahol hétköznaponként a Madárfészek Akadémián oktatja és neveli tanítványait Erdei Zsolt, parázs hangulat uralkodott, izgalmas, fergeteges meccseket vívtak egymással a versenyzők. 

Látványból sem volt hiány. Olvasói fotó

Az újpesti éjszakában nyolc bokszmeccsen és két K-1-es viadalon drukkolhattak a nézők.

Amatőr gála, profi körülmények között 

– jellemezte a rendezvényt Erdei Zsolt, aki egyben értékelt is. 

A sportszakmai szempontoknak megfeleltek, és a közönség tetszését is elnyerték a szikrázó mérkőzések. Amúgy külön köszönet a közönségnek, mert feledhetetlen volt a hangulat a telt házas arénában. Nagyon remélem, hogy ezzel hagyományt teremtettünk, és évről évre megrendezhetjük majd a Harcosok Viadalát.

Keményen küzdöttek a résztvevők. Olvasói fotó

Erdei Zsolt szerint ezzel a gálával méltó emléket állítottak a névadójának, dr. Lasz Györgynek, aki mentora és atyai jóbarátja volt, és világéletében a harcos, kemény küzdelmeket díjazta.

 

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Elképesztő titkot árult el magáról Vilmos herceg

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

Tibeti és kínai zászlókkal viaskodtak a Gellért-hegyen

ripost.hu

Forró fotók, Balogh Edina bikinire vetkőzött, ájuldoznak a rajongók

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

"Mindenki őt nézte" - Németül ordibáló nő terrorizálja a szegedieket

INSIDER

Hidegfront után jön a felmelegedés: erre a hétvégi időjárásra senki sem számított

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes