Létrehozva: 2022.11.10.

Így támad a csendes gyilkos!

A jelenlegi nyirkos, ködös időjárás olyan veszélyeket rejt magában, amikre első körben nem gondolnánk.

„Akár három egészségügyi maszkot is felvehetnénk, mégsem fogja megvédeni szervezetünket a levegőbe jutott káros anyagoktól, melyek a tüdőnkbe és a vérünkbe jutva, az egész szervezetünket megbetegítik” – mondta el lapunknak dr. Pintér Ferenc meteogyógyász, a Meteo Klinika igazgatója.

Man,Putting,Log,Onto,Wood,Burning,Stove
(Képünk illusztráció) / Fotó: Shutterstock

Még ennél is sokkal veszélyesebb, csendes gyilkos hatása is van, amiről sokan elfeledkeznek, mégpedig az, hogy ebben a légmozgás híján nagyon szennyezett levegőben, mely a települések felett egyfajta kupolaként leülepszik ebben az időszakban, nagyon sok a veszélyes légszennyező anyag. Ezek negatív hatása rövid és hosszú távú az emberi szervezetre

– tudtuk meg a meteogyógyásztól.

„Ennek fő okozója a hulladékkal anyagokkal történő fűtés. Ha maradnánk a szénnel vagy fával való fűtésnél, az sem lenne problémamentes, ugyanakkor nem jelentene akkora veszélyt, mint a különösen szennyező anyagok és a szemét elégetése. Sajnos nagyon sokan válogatás nélkül eltüzelnek szinte mindent,  például műanyag hulladékot is. Ebből viszont nagyon komoly mennyiségben szabadulnak fel veszélyes anyagok"– folytatta dr. Pintér Ferenc, majd hozzátette: sem a maszkok, sem az emberi szervezet természetes védekezőrendszere nem tudja kiszűrni ezeket a részecskéket.

Az igazgató elmondta:

A nagyobb méretű részecskéket, a port még könnyedén kiszűri szervezetünk már a belégzéskor, a kisebbek ezzel szemben komoly gondot okozhatnak. Ezek az anyagok a tüdő mélyére nem jutnak le. A nagyon apró részecskék viszont bejutnak nemcsak a tüdőbe, de ami ennél is sokkal rosszabb, a véráramba is, aminek következtében az egész szervezetünket megfertőzik és károsítják. Akár gyulladásos folyamatokat tudnak kiváltani és erősen roncsolják az erek állapotát.

Nem elég tehát, hogy az idei ősz miatt sokkal lehangoltak és fáradékonyabbak vagyunk, egészségünkre is komoly figyelmet kell fordítanunk. A napokban előforduló ködös időjárás a fűtési szezonnal együtt komoly veszélyt jelent a szervezetünkre.

Ilyen időben nem támaszkodhatunk a napsütéses órákra, nehezebb megválasztanunk a szellőztetés időpontját. Az árnyékolás, a függönyök, a reluxa, a redőny nyitva tartása mind segíti a lakás egészséges temperálását, de ilyen ködben ez sem annyira egyszerű.

 

origo.hu

Műteni kell, úgy megverték a híres dartsjátékost

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Íme Nostradamus hátborzongató jóslata: ő ül idén Károly király trónjára

vg.hu

Ezt nem várta senki: újabb rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be Magyarországon – véget ért az általános árcsökkentés

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 10.: izgalmas találkozása lesz a Halaknak, a Skorpió nyerhet valamit

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Balesetet szenvedett Kőgazdag Csabi, durván összetört 85 milliós Ferrari

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Borzalmas baleset Budán, rohantak menteni, a villamos is leállt

INSIDER

Máris elérkezett a gyereknap a Városligetben

INSIDER

Békemenet lesz június 1-jén

INSIDER

Orbán Viktor: már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről