Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2022.11.11.

Újabb vírus terjed az ovikban, ezekre a jelekre figyeljünk

A fertőzés neve kéz-láb-száj szindróma, egyre több kisgyerek kapja el a kórt.

Szerző Ripost

Egy Pest megyei község óvodájának egyik csoportjában az elmúlt héten néhány napon belül több gyermek is elkapta a kéz-láb-száj betegséget. A Ripostnak az egyik kisfiú édesanyja nyilatkozott a kellemetlen betegségről, amelynek során gyermeke szájában hólyagok jelentkeztek, majd a tenyerén és a talpán is megjelentek az ijesztő kiütések.

Óvoda
Képünk illusztráció Fotó: Pixabay

A kisfiam a múlt héten fertőződött meg. A szájában apró hólyagok lettek, azután a kézfején is. Nagyon nehézzé vált az étkezés és az ivás. Amikor egy évvel ezelőtt esett át ezen a betegségen, akkor 39 fokos láza volt és nagyon rosszul viselte a fájdalmas hólyagokat, most enyhébb tünetekkel megúsztuk

– mesélte a neve elhallgatását kérő anyuka. Hozzátette:

Tudtommal most rajta kívül több gyermek is beteg lett a csoportjában, de egy másik csoportot például néhány hete be is kellett zárni, mert szinte minden gyermek megfertőződött.

A gyermekorvosnál is egyre több a beteg

A Ripost megkereste dr. Bense Tamás gyermekorvost, vajon ő mit tapasztalt a praxisában.

Fotó: drbense.hu

Valóba nőtt a kéz-láb-száj szindrómás betegségben szenvedőknek a száma az utóbbi időben. A betegség általában 5 éves kor alattiaknál jelentkezik, iskolások és felnőttek körében ritkábban fordul elő, de a praxisomban több iskolás betegem is van, aki elkapta. A gyermekgondozók körében is nagyobb valószínűséggel fordul elő a betegség. Ha megjelenik egy-egy közösségben, akkor ott várható, hogy több gyermeknél is jelentkezni fog

– figyelmeztet Bense doktor.

A szakember azt is elárulta, hogy a fertőzést ritkán kíséri láz, általában hőemelkedéssel jár és 7-10 nap a lefolyása.

Nagyon kellemetlen, mert a szájnyálkahártya és a száj körül kialakuló apró kis hólyagokkal kezdődik, majd rövid időn belül megjelenik a kézen és a lábon, esetleg lábszáron, szintén apró kis sebek formájában, amelyek igen fájdalmasak. Főleg a száj elváltozásai érzékenyek több napon keresztül. A szájnyálkahártya fájdalmát a gyerekeknél nem helyi szerekkel érdemes kezelni, inkább szájon át szedhető láz- és fájdalomcsillapító szerekkel enyhítsük a tüneteket

– tanácsolja a gyermekorvos.

Fontos a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel

Bense doktor a betegség ideje alatt szobahőmérsékletű vagy enyhén hűtött italok és pépesített ételek fogyasztását javasolja, mivel a gyerekek azt könnyebben elfogadják. 

A gyermek súlyától függően körülbelül egy liternyi folyadék ajánlott. Ebbe beleszámít a leves és a gyümölcsökben található folyadék is, de legtöbbször ezeket nem fogadják el, hiszen fájdalmat okozhat a fogyasztásuk

– mondta. Hozzátette:

A kisgyermekekre nagyon figyeljünk oda, mert a fájdalom miatt nem fogyasztanak elég folyadékot, sem ételt, ezért könnyen kiszáradhatnak. Ügyeljünk, hogy naponta legalább háromszor legyen vizelete a gyermeknek. Mérjük a bevitt folyadék mennyiségét és abból tudni lehet, hogy szükség van-e pótlásra. Előfordul, hogy valakinek annyira nem megy az evés és ivás, hogy infúzióra szorul, szerencsére ez azonban ritka. 

Fontos a megelőzés

Kézmosás
Fotó: Pixabay

A kéz-láb-száj betegség okozója lehet az enterovírusok több törzse, elsősorban a Coxsackie-vírus. A betegség ismételten elkapható, akár többször is.

A fertőződés nyállal, orrváladékkal, tüsszentéssel, köhögéssel, vagy akár széklet által is terjedhet.

Vírus ellen csodaszer gyakorlatilag nem létezik, úgyhogy inkább a tüneti terápiát részesítjük előnyben, ami a láz- és fájdalomcsillapítás, bőséges folyadékbevitel, a pépesített ételek, amellett a gyermekek nyugalomba helyezése, hiszen ilyenkor nagyon elesettek. Érdemes az első napokban fektetni, és mihamarabb elkülöníteni a beteget. Kerüljük a kontaktust a fertőzöttekkel, mossanak gyakran kezet a gyerekek meleg vízzel és szappannal, akárcsak a gondozóik. Ügyeljünk a felületek rendszeres tisztítására és fertőtlenítésére. Ha ezeket a szabályokat betartjuk, akkor a kicsik viszonylag könnyebben átvészelik a betegséget, és az egyéb betegségeket is jobb eséllyel megelőzhetjük

– tette hozzá dr. Bense Tamás.

Érdemes meghallgatni Bense doktor szavait, ugyanakkor fontos, hogy minden szülő a gyermeke háziorvosával konzultáljon és annak tanácsait kövesse!

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

hirtv.hu

Áthúzott nadrágszíjas plakátok várják Magyar Pétert Debrecenben

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Ezt nem látták jönni: ledöbbentek Majka legújabb dalán a rajongói

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért

INSIDER

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

INSIDER

Gyász: meghalt Simon István