Létrehozva: 2022.11.22.

Újra a Bethesdában járt az SMA-val küzdő Zsombi - ezt mutatják az eredmények

Az édesanya a Ripostnak mesélt arról, hogy van most a kisfiú.

Szerző Ripost

Zsombitól minden egyes újabb mutatvány igazi csoda, hiszen gerinceredetű izomsorvadásban, vagyis SMA-ban szenved. A kisfiú fejlődése a génterápia óta vitathatatlan. 

Fotó: Facebook

„Zsombi amellett, hogy most nagyot nőtt, sok kis apró dologban egyre ügyesebb. Nagyon sokat számít a kerekesszék, amit egyre magabiztosabban használ. Határozottabbak a mozdulatai, a keze is sokat erősödött, már tornyot épít és matricákat ragaszt. Nagyon örülünk neki, hogy ilyen jól halad” - árulta el korábban az édesanya, Burinda-Szűcs Szabina a Ripostnak. Mint mondja, az SMA-s babáknál a szájizmok is ugyanúgy érintettek, így váratott magára a beszéd megindulása is, de Zsombi ebben is egyre ügyesebb.

„Most voltunk a Bethesdában Zolgensma-kontrollon. Eddig fél évente kellett járni, most már elég lesz évente. A sebészeten jártunk, mivel volt egy fiús műtétje, és ezt megnézték. Vért vettek tőle, beállították a gépeket, és megnézték, milyen állapotban vannak az izmai, milyen arányban vannak a testében. Ez volt az első ilyen alkalom, így legközelebb ezekhez az adatokhoz lehet majd viszonyítani, hogy mennyit nő az izomtömeg. Szerencsére mindent rendben találtak nála a vizsgálatokon” – mesélte a Ripostnak az anyuka. „Túl vagyunk egy kis náthán, múlt héten így kihagytuk a tornákat, de most kezdjük újra ezt is. Zsombi egyébként a dackorszakát éli, kikészít minket, hihetetlenül akaratos lett” – mondta nevetve Szabina, majd hozzátette, hogy Zsombi a tornák alatt a gyerekeket jobban figyeli, mint saját magát, oda akar menni hozzájuk, így ez most egy kihívás nekik, hogy eltereljék a figyelmét.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

magyarnemzet.hu

Várhatóan megbukik a csapatánál, a Bayern mégis lecsapna az edzőre

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Felkavaró részletek: gyerekek bukkantak rá az Aszódon elrejtett holttestre

INSIDER

Magyar Péterék összevissza kapkodnak, egymás után állnak elő vállalhatatlan jelöltekkel

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása