Létrehozva: 2022.12.20.

Mindenüket elvesztették: Így élnek most a Tender-csaló áldozatai – Videó

Egy aljas férfi 300 millió forinttal verte át Harangozó Saroltát és lányát, Rékát. Apró albérletük konyhája egyszerre fürdő és étkező is.

Harangozó Réka és édesanyja, Sarolta ingatlanjait is eladta, annak reményében, hogy végül betartja ígéreteit az őket hitegető férfi, és fizet nekik. A Rékáéknak Tamásként bemutatkozó vállalkozó 300 millió forintot csalt ki a családtól, az esetről ITT írtunk korábban.

Harangozó Réka fájó szívvel emlékszik vissza korábbi életükre.
Harangozó Réka fájó szívvel emlékszik vissza korábbi életükre. Fotó: MK / Ripost

Pár nap helyett 3 éve élnek az apró albérletben

Réka és Sarolta azóta többször is költözött, míg végül egy albérletben kötött ki, mely eredetileg csak ideiglenes lakóhelyük lett volna, de ott rekedtek.

Úgy volt, hogy pár napot töltünk el itt, mert Tamás elintézi, hogy megkapjuk a pénzünket. Ez három éve történt …

– mesélte megtörten Réka.

Jelenleg is ott, a 13. kerületben élnek, három kutyájukkal, Maxszal, Gubával és Zoknival, akiket azért nem adtak örökbe, mert ők tartják bennük a lelket.

Ők a gyerekeink

– fogalmazott Réka, mikor megmutatta a Borsnak jelenlegi szállásukat.

A konyhában tudnak csak zuhanyozni

A lakásban a kis előszobából egyből a konyhába lép az ember, mely anya és lánya számára egyszerre konyha, étkező és fürdőszoba is. Tisztálkodásra ugyanis egy mindössze zuhanytálcából álló kis térben nyílik lehetőségük, melynek még kiépített lefolyója sincs.

A nappali egyben hálószoba is, konvektoros fűtéssel, melyet nem tudnak ideális hőmérsékletre állítani, ugyanis a a nagy bundás Max ott alszik előtte, míg Réka és Sarolta ruhái a kutyus fekhelye felett száradnak.

Kilenc órán át hallgatták ki őket

Miután Réka körbevezette a Bors munkatársait az aprócska albérletben, elmesélte, hogy december 15-én megtette a feljelentést Tamás ellen. A rendőrség még aznap kihallgatta Rékát és az édesanyját is – a két nő 9 órát töltött a 4. kerületi Rendőrkapitányságon. Az ügy egyelőre annyira szövevényesnek tűnik, hogy nem lehet tudni, mikor és milyen eredménnyel ér majd véget.

 

origo.hu

Mutatjuk az újabb, rémisztő lépést a világháború felé – videó

borsonline.hu

Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?

magyarnemzet.hu

Áldozatból bűnbak: Tuchel hibája vezetett a Bayern BL-kudarcához Real ellen?

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

origo.hu

Új, ismert barátnője van a Házasság első látásra szereplőjének

travelo.hu

Egyre csak nőni és változni fog Balatonföldvár új látványossága

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

"Mindenáron fel akart jönni" - Csaló verte át az nyugdíjast Zuglóban: hihetetlen, mi buktatta le!

INSIDER

Kormányinfó: az infláció letörésének éllovasai vagyunk az EU-ban

INSIDER

Rejtély Vácon - Gazdátlan jármű okoz fejtörést a Pest vármegyei településen

INSIDER

A poloskaszezon is korábban kezdődik idén: hogyan védekezhetünk ellenük?