Létrehozva: 2022.12.29.

Az év nagy gyógyulásai: igazi csoda, amit ők 5-en átéltek

Civilek és sztárok - abban egyikük sem különbözik, hogy a betegségekkel ugyanúgy szembe kell nézniük.

Embert próbáló időszakon vannak túl kicsik és nagyok, sztárok és civilek: ők azok, akik idén megküzdöttek betegségükkel! A Ripost most összegyűjtötte az idei év csodás gyógyulásait, azokét, akik erő felett küzdöttek.

Fotó: Facebook

1. SMA-s Zente

Zentét az egész ország még 2019-ben ismerte meg, amikor a kisfiúnak szülei a világ legdrágább gyógyszerére gyűjtöttek pénzt. Közösségi összefogás által összegyűlt a 700 millió forintba kerülő szer, így azóta a kisfiú hatalmas kitartásával csodás eredményeket ért el. Idén már elmondhatja magáról, hogy nagyon szépen sétálgat egyedül. A szülőknek is már csak a biztonságérzet miatt kell követniük közben, mert gyönyörűen megtanult lépegetni.

2. Miksa

Egymás után győzte le a betegségeket a 6 éves Miksa

Fotó: Ripost

„Egy napig volt rendben minden, majd légzési nehézségei lettek, támogatott légzésre szorult. Megszűnt minden körülöttem, azt hittem, elvesztem” – kezdte történetüket korábban az édesanya, Barnay Andrea a Ripostnak. Miután végre rendeződött a légzése, kiderült, hogy Miksának Down-szindrómája van, és ezzel nem ért véget a kálváriája.

 

Hirschsprung-kórt állapítottak meg nála, ami azt jelenti, hogy a belének az utolsó 18 szakasza nem volt beidegződve. Kezeléseket kapott, végül egy műtét oldotta meg ezt a problémát nála

 

- magyarázta az anyuka. Miután megműtötték, a megpróbáltatások nem értek véget, ugyanis kijött a kisfiú epilepsziája. Ezt is sikeresen kezelték, így ma már csak a Down-szindrómával néz szembe. Miksa nem tud rágni, nem tud beszélni, sem járni. Különböző terápiákra, gyógytornákra jár, amik úgy tűnik, hogy végre eredményt hoznak: javult a figyelme, változik az artikulációja, az érdeklődése, és egyre jobban fel akar állni - amire az orvosok szerint minden képessége megvan.

3. Dávid

Koncsek Dávid 17 évesen súlyos balesetet szenvedett. Iskola után dolgozni járt egy építkezésre, ahol bontási munkálatokat bíztak rá a kamasz fiúra még 2018-ban. Ott a tetőn megcsúszott, 8 métert zuhant, majd életmentő műtéten esett át. Hat hónapot feküdt az intenzív osztályon, többször újra kellett éleszteni, és mind a négy végtagjára lebénult. Három évig volt kórházban, majd otthoni ápolással hazamehetett a budapesti albérletbe.

Fotó: Facebook

Dávid álma, hogy meggyógyuljon és újra járni tudjon, mint régen, ehhez azonban egy nagy összegre volt szüksége. Hatalmas összefogással az utolsó pillanatban összegyűlt a 40 millió forint a thaiföldi műtétre. A júniusi beavatkozás után nagyon erős izomválaszai voltak, stimuláció hatására pedig hamar eredményt ért el, megmozdította a lábait. Azóta pedig nap mint nap küzd, csinálja a gyógytornát, aminek meg is van az eredménye.

„Dávid rá van rakva a hevederre, és annak segítségével szép lassan lépeget. Egyelőre a stimulátor segítségével, irányításával, de lépeget” – mesélte örömmel Fogarasi Ervinné, Ircsi, Dávid nagynénje. „A thaiföldi idegsebészek szerint két éven belül el kell érje azt, hogy önállóan fel tud állni, és járókeret segítségével néhány métert meg tud majd tenni. Szerencsére nagyon jól regenerálódnak az izomsejtjei és az izomvégződések.”

4. Molnár György Elefánt

Tavaly decemberben derült ki, hogy másodjára is rákos lett Molnár György. A zenész azonban nem adta fel a reményt és elhatározta, meg fog gyógyulni. Így is lett, hiszen igazi túlélő: másodjára is legyőzte a gyilkos kórt az Omega gitárosa. Molnár György Elefánt tavasszal került kórházba kiújult rákja miatt, ami a húgyhólyagját támadta meg. Egy több mint hatórás műtét során eltávolították a beteg szervet, ami helyett egy bonyolult beavatkozással a saját szöveteiből egy újat hoztak létre az orvosai. Nemrég úgy nyilatkozott, hogy az utóbbi hónapokban az volt a legnehezebb, hogy nem tudta: évekre készüljön még vagy már csak hetekre...

MOLNÁR György
Fotó: Mohai Balázs / MTI

„Rákos voltam. Egészen egyszerűen, röviden, tömören: rákos voltam. Gyakorlatilag két orvosnak köszönhetem, hogy úgymond most rákmentes vagyok” – kezdte drámai vallomását Elefánt a Tényeknek.

„Kérdeztem, mik az esélyeim. Mondta, ha nem szedetem ki, egy fél év vagy háromnegyed, annyi van még hátra” – mondta könnyeivel küzdve Molnár György, aki azóta már olyannyira jól van, hogy már egy új albumot készül kiadni.

5. Bangó Margit

Nehéz éven van túl Bangó Margit, mivel rákbetegsége nyáron kiújult. A Kossuth-díjas művésznő már akkor azt mondta, legyőzi a kórt. Az énekesnő végül három műtéten esett át, de már minden eredménye negatív.

Bangó Margit legyőzte a betegséget, újra jár fellépésekre.
Fotó: Facebook

„Hála Istennek, most már jól vagyok. Még nem tért vissza a régi erőm, de alakulok. Most voltam kontrollon, minden eredményem negatív, már második alkalommal. Három havonta járok ellenőrzésekre" – kezdte a Borsnak Bangó Margit nemrégiben. 

Azt üzenem annak, aki beteg, hogy legyen hite! Isten az orvosok orvosa. Hogyha azt mondja egy doktor vagy kettő, hogy nem tud meggyógyulni, az nem igaz. Az élő bizonyíték erre én vagyok. Másodszor győztem le a rákot, itt vagyok, teszem a dolgomat. Fellépek, járok vidékre is, ugyanolyan elánnal énekelek, mint mindig. Ebből nem tudok engedni

 – jelentette ki magabiztosan. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Imaláncot indítottak a 8 éves Gergőért, kegyetlen kór támadta meg

INSIDER

Alvó betegeket fosztott ki egy budai kórházban - kamera vette fel az elkövetőt

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk