Létrehozva: 2022.12.28.

Legtöbben a barátaikkal töltik a szilvesztert

A szilveszter az év utolsó napja, vagyis az Újév előestéje. Sok országban családi összejövetelekkel, evéssel-ivással, különféle rendezvényekkel és tűzijátékokkal ünneplik ezt az estét. Lapunk kíváncsi volt arra, hogyan ünneplik az itthoni fiatalok ezt a napot.

Most, hogy vége a karácsonyi hajszának, mindenkinek azon kezdett el járni az esze, hol is szeretné tölteni a szilveszter estéjét, hogy kellőképpen elbúcsúztassa az óévet. Bár az elmúlt években a koronavírus ellehetetlenítette az igazi ünneplést, idén már semmi sem állíthatja meg a fiatalokat abban, hogy többen összegyűlve köszöntsék az új esztendőt.

Lapunk az utca emberét kérdezte meg arról, idén hogyan és kikkel ünnepelnek szilveszterkor. 

"A belvárosban a barátaimnál fogok szilveszterezni. Mi nem igazán szoktunk sehova tovább menni, elég tág a baráti kör szerencsére, ezért ilyenkor kihasználjuk az együtt töltött időt, beszélgetünk és társasozunk" – sorolja Dóri.

Vannak olyanok is, akik a hatalmas tömeg miatt döntöttek úgy, inkább házibulit tartanak, szűk baráti körben.

Én otthon fogok szilveszterezni a barátnőimmel, ilyen kis összeülősre tervezzük. Otthon leszünk nálunk, aztán majd meglátjuk, hogy szeretnénk-e valahova tovább menni. De nem igazán vonz minket a város ilyenkor, hatalmas a tömeg

 – mondta Réka.

Sokaknál már rég eldőlt, hogyan telik majd a szilveszter, ugyanis a jól megszokott dolgokhoz ragaszkodnak. 

"Én egy jó barátomnál fogok szilveszterezni a budapesti XVI. kerületben, házibuli lesz. Minden évben ott szoktunk bulizni, ez már ilyen megszokott dologgá vált nálunk" – osztotta meg velünk Máté.

A Tündérszépek királynője is házibuliban fogja köszönteni az új évet (Fotó: Markovics Gábor)

A Tündérszépek királynője szintén inkább a házibulikat preferálja, ha a szilveszteri kikapcsolódás kerül szóba.

Szilveszterkor is a barátaimmal leszek egy házibuliban. A terveink szerint jó sokan leszünk, és együtt fogjuk köszönteni az új évet

– mesélte el Pesti Viktória.

 

 

 

 

origo.hu

Oroszország világháborús üzenetet küldött a briteknek

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

A szomszédban a magyar haderőn gúnyolódnak, pedig valójában aggódniuk kellene

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak